"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. május 12., csütörtök

>>Dicsőséges és ékes ruhák<< - 36. rész

/2Mózes 28,2/

   Ahogy a szent sátor minden tárgya Krisztusra, mint a legnagyobb főpapra mutat, úgy a főpap ruhái is. Áron papi ruhája hét darabból állt:

   1/   A fehér lenvászon ruha.
   2/   A kékszínű palást, alsó peremén az arany csengettyűkkel és gránátalmákkal.
   3/   A művészi efód, mint egy talár a kék palást fölött.
   4/   A drága öv.
   5/   Arany váll-lapok az ónix kövekkel.
   6/   Arany mellpajzs a tizenkét drágakővel.
   7/   A turbán vagy süveg, a "Szentség az Úrnak" feliratú aranylappal.



Ezt a pompás ruhát viselte Áron naponta, és ez különböztette meg az egész néptől. A Kolossé 3,12-14-ben az apostol is hét dolgot sorol fel, amit az Újszövetség papjának magára kell öltenie és hordania: "Mint Isten szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak... Mindezek fölé pedig öltözzétek fel a szeretetet, mely a tökéletesség kötele". Ez utóbbi a drágakövekkel díszített, értékes és pompás efóddal azonos. Isten gyermekei nem mennek a divat után, mert maga Isten öltöztette fel őket dicsőséges ruhával, s ezért szebbek, mint Salamon pompjában és dicsőségében. 

   Áron ruháit ugyanabból a színű és minőségű anyagokból készítették, mint a szent sátor függönyeit, mint a szentek szentje csodálatos kárpitját. A papi ruhák a jellemre utalnak. Minden, amit azon látunk, viselőjének fontos hivatali jelentőségére utal. Amit Áron főpap értékes ruháiban jelképesen ábrázolt, az Krisztusnál, a mi Főpapunknál vált valósággá, mind belsőleg, mind külsőleg. Az Úr volt Isten minden kívánságának és gondolatának beteljesítője. A szent ruhák kölcsönöztek tehát Áronnak, aki maga is bűnös volt, jelképesen olyan tulajdonságokat, amelyek szükségesek voltak, és képessé tették őt arra, hogy mint közbenjáró megjelenhessen Isten előtt népéért.

   A ruhák sorrendje a következő:

   A hosszú fehér lenruha.

   Csak miután Áront megmosdatták, adták rá ezt, tehát nem egy szennyes, tisztátalan testre. Nem Áron vette maga fel, hanem Mózes adta rá Isten parancsára. Érdemes ezt megjegyezni /Ézs 61,10/. A fehér lenvászon jelentőségét megismertük már a pitvarral kapcsolatos elmélkedésünkben.
A szentek igazságosságát ábrázolja. A főpap számára az első követelmény a szentség volt, de ez vonatkozik mindnyájunkra, mivel az Ő papjai vagyunk. A fehér lenvászon mindenekelőtt az egyetlen tisztára és szeplőtelenre emlékeztet /Zsid 7,26/. Ha Áron testvérei bűnei miatt akart síkraszállni, akkor először neki kellett megigazultan Isten színe előtt állnia. De mi adta neki a jogot, hogy testvérei közül Isten előtt megjelenjen? Bizonyos, hogy sem a születés, sem valamilyen érdeme vagy más előnye, hiszen ő maga is bűnös volt, úgy mint mindenki más /Róm 3,23/. Mint főpapnak, a háromszor szent Isten minden igényét ki kellett elégítenie, ahogy a Zsidók 7,26-ban olvassuk. Képes volt-e, és hogyan lehetett az? Isten maga tette képessé a pompás ruhák által, amelyekbe felöltöztette, ebben volt testvéreivel szembeni nagy előnye. Föltétlen igazságosság volt a főpappal szembeni követelmény /Zsolt 132,9/. Ezt a fehér ruha fejezi ki jelképesen.

   A fehér köntös azonban a papok is hordták. Ebben a tekintetben nem volt különbség a főpap és a papok között. Mivel mi is Isten papjainak neveztetünk, tudjuk tehát, hogyan kell mindenkor megjelennünk: Jézus Krisztus igazságosságának fehér ruhájában. Mindenki, aki igazságot cselekszik, Istentől született /1Jn 2,29; Jer 23,6; 33,16; Róm 14,17/. Ne lássanak az emberek soha másképp, mint ebben a teljesen fehér ruhában, s akkor a Sátán, az atyafiak vádlója, nem talál alapot a vádra.

   A kék palást /2Móz 28,31-35/

   Ez gyönyörű, varrás nélkül készült égszínkék ruha volt. A fehér ruha a szentek igazságosságát jelentette, ugyanakkor rámutatott az Úr Jézusra, mint egyetlen igaz Emberfiára, a kék ruha pedig arra utal, aki a mennyből jött. Jézus Krisztus egyszerre volt Isten és ember, sajátos módon jött a Szent Szellem által, szűztől való születésen keresztül /Lk 1,35; Jn 1,14/. Áron főpap tehát mennyei kékben jelent meg, amely teljesen betakarta. Jóllehet a földön végezte szolgálatát, mégis úgy tekintették, mint mennyei szolgálatot. Krisztus a főpapi szolgálatát a mennyben végzi. Urunk ezen a földön nem lehetett főpap, mert nem Áron házából, hanem Júda házából származott. Mégis főpapi munkálkodásának gyönyörű mintaképével rendelkezünk a János 17-ben.

   A kék palást alsó peremén kétféle díszítés volt:

   a/ Arany csengettyűk /33-34/. Zsidó hagyomány szerint 72 darab. A csengettyűknek nagyobb volt a jelentősége, mintsem ma azt gondolnánk, mert ezt olvassuk: "És legyen az Áronon, amikor szolgál, hogy hallatszon annak csengése, amikor bemegy a szentélybe az Úr elé, és amikor kijön, hogy meg ne haljon" /35/. A csengettyűk nyilván arra emlékeztették Istent, hogy szolgája belépett az Úr szeretteinek mindenféle szükségével. Az izráeliták nem láthatták a főpapot a szentélyben, de az arany csengettyűk hangja által hallhatták minden lépését, amelyet érettük tett, és szellemben követhették őt.

   A csengettyűk valószínűleg a bizonyságtétel képei is. Hiszen Áron nemcsak bement a szentélybe, hanem ki is jött onnan áldással. Mindenki hallhatta az örömhírt, amelyet közölhetett, és mindnyájan áldást vehettek.

Hallasd mindenütt a drága evangélium kedves hangját, elsősorban járásod által. Hiszen a csengettyűket csak akkor hallották, amikor Áron járt. Ó, hogy soha ne hallatszon más, mint az arany csengők hangja /Ézs 52,7-8; Náh 1,15/. Az arany díszek szépségére és értékére utal, és a csengés arra az igazi, kedves  hangra, amely Áron szoglálatából árad.

   b/ A gránátalmák. Ugyanabból az anyagból készültek, mint a ruhák, és mindenekelőtt olyan gyümölcsöző fát ábrázoltak, amelyen ugyanannyi gyümölcs volt, amennyi kegyelmi igét lehetett hallani. Az Úr, a mi Főpapunk a "folyóvíz mellé ültetett fa", aki nem szűnik meg a gyümölcsözéstől /Zsolt 1,3; Jer 17,8/. Fáradságos munkája gyümölcsöt lát /Ézs 53,11-12/. Az Úr bement a szentek szentjébe a szép csengésű arany csengettyűkkel, és szolgálata gazdag gyümölcsöt terem számunkra. Nevezzünk meg néhány gyümölcsöt, amely bemenetele által lett a mienk:

   Itt van a megígért Vigasztaló, a Szent Szellem, akit elküldött /Jn 14,16; Csel 2,33/. Továbbá csodálatos gyümölcs az, hogy az Ő nevében odajárulhatunk az Atyához /Jn 14,13-14/. Dicső szabadságunk van arra is, hogy odaléphessünk a kegyelem királyi székéhez, és megjelenhetünk egyesülve a mi Urunkkal az Ő Atyja előtt /Zsid 10,19/. Hamarosan élvezhetjük a hőn óhajtott gyümölcsöt, amikor egyik utolsó, értünk mondott kérése meghallgatást nyer, amikor nála leszünk /Jn 17,24/. Az arany csengettyűk jelentik értünk mondott kéréseit, a gránátalmák pedig a meghallgattatást.

   Ez is útmutatás lehet számunkra: Ugyanannyi csengettyű volt, mint amennyi gránátalma. Aki Őbenne marad, az sok gyümölcsöt terem /Jn 15,1-8/. Talán csak zengő érc vagyunk, vagy pengő cimbalom? /1Kor 13,1/. Hogy a főpapi ruhán ugyanannyi gránátalma volt, mint amennyi csengettyű, ez azt jelenti, hogy bennünk Krisztus életének egészséges kibontakozása esetén az igazságosság gyakorlati gyümölcse a mindennapi életben ugyanolyan mértékben legyen látható, mint ahogy azt szánkkal megvalljuk. "Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt" /1Jn 2,6/. Aki azonban megvallja Őt, és nem tartja be parancsolatait, gyümölcstelen és hazug /Jak 2,14-17; 1Jn 2,4/.

Georg R. Brinke

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Köszönöm, a segítséget. A holnapi a záróvizsgámon ez lesz az egyik kérdésem. Üdvözlettel. Irén