"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. április 10., kedd

Családfánkról

Költészet napjára készülve, gondoltam megosztom családunk szép történetét.
Édesapám mesélte, hogy nagymamája gyerekkorában mindig titkon súgta neki: "el ne feledd fiam, mi nemesi származásúak vagyunk."
A rendszerváltáskor beszélt erről apukám először nyíltan, felkaptam rá a fejemet. Gondoltam, ha időm, lehetőségem adódik, utána fogok járni ennek a családi mende-mondának.

Be kell vallanom, minden tudásom Csengerről származik. 2006-ban elmentem Csengerre, ahol biztosan tudtam volt egy kúriánk. Kiindulási alapnak, gondoltam jó lesz. Jól gondoltam: Isten gazdagon megáldott engem.


"A nemességet SZUHÁNYI MÁRTON kapja 1716. márcz. 20-án Bécsben III. Károlytól, melyet Szatmárban hirdettetett ki, hol 1752-ben alispán volt. Feleségétől báró PERÉNYI ÉVÁtól született két fia: ANTAL és LÁSZLÓ, kik 1765-ben Szatmármegyében Hirip helység felére királyi adományt nyertek. ANTAL ága leányaiban kihalt. LÁSZLÓnak JÁNOS nevű fiától született unokái FERENCZ, II. LÁSZLÓ és IGNÁCZ vitték tovább a családot.


Czímere: Kék paizsban zöld mezőn arany koronán keresztül keresztbe szúrt pallos és vörös nyelvű zászló. Sisakdísz: három vörös struccztollas, sisakos és pánczélos szemközt álló vitéz növekvően jobbjában királyi pálczát tart. Foszlányok: ezüst-vörös, arany-kék.
Vallása: róm. kath."


Az ott középen én vagyok.

Csengeren a kúriát egy helyi vállalkozó szépen - emlékműnek megfelelően - felújította, és szállodát üzemeltet benne. Nívós hely, első osztályú ételekkel. Szerintem a szakács világelső! Már csak ezért is megéri elmenni.





Csenger is gyönyörű hely. Az ország legkeletibb részén. Makovecz épületekkel.

Görög-keleti templom

Iskola belülről

Végül kimentünk a temetőbe. Kriptánk messziről világlott.


Tanúskodik a címere, a miénk.
A kripta környékén voltak sírjaink is.
A helyi múzeumban további hihetetlen gazdag áldásra bukkantunk családunkat illetőleg, a helyi néprajzkutató, meglepetésünkre egy mozdulattal vette elő a kész családfánkat. További anyagok voltak a múzeum kiállító helyiségében. Egy egész hatalmas ismeretlen-ismerős világ nyílt meg előttem.



Kiderült számomra, amely igen nagy büszkeséggel tölt el, hogy Zrínyi Miklós leszármazottja vagyok. De ez még semmi nem volt, amikor megtudtam, hogy népünk nagy költőjéhez, Kölcsey Ferenchez is rokoni szálak kapcsolnak. Sőt, hogy magát a Himnuszt a családunk tulajdonát képező kúriánkban írta.
Csontjai a Szuhányiakéval együtt nyugodott a sírban.

Íme ehhez egy kis történelem:

"Jó pár éve minden január 22-én Szatmárcsekén ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját –ami tulajdonképpen nemzeti imánk, a himnusz születésének napja, melyet ebben a kis szatmári faluban írt meg Kölcsey Ferenc.
      Kevésbé ismert azonban, hogy milyen kapcsolatai voltak a Kölcseyekkel Csengernek. Egész korai adalék, az, hogy 1671-ben Csengerjánosiban Kölcsey András volt a pap. Sírját az ott folyó ásatáson megtalálták, amit bizonyított a csontváz ujján lévő pecsétgyűrű, melynek zománcképén a Kölcseyek ősi címere volt látható.
      Ám ennél is fontosabb az a kapcsolat, mely a csekei Kölcsey család és a csengeri Szuhányi család között alakult ki, valamint az, hogy Kölcsey Ferencnek milyen szerepe volt ebben. Tudjuk, hogy Kölcsey Ferenc és testvére Ádám csak 1815 tavaszán kerültek Csekére, ahol birtokot és rajta udvarházat örököltek.
      Kölcsey Ádám 1823 decemberében megnősült s feleségül vette Csengerből az ottani legnagyobb birtokos Szuhányi János alispán legkisebb leányát Jozefint (1789-1854). Nem minden bonyodalmak nélküli frigy lehetett ez, hiszen a Szuhányiak hithű katolikusok és tudvalevően aulikus- udvarhű beállítottságúak voltak, ellentétben a protestáns és haladó nézeteket valló Kölcseyekkel.
      1825 márciusában Kölcsey Ádámnak és a csengeri Jozefinnek fia született – Kálmán, akinek nevét az irodalomból jól ismerjük. Kölcsey Ferenc ezt a gyermeket sajátjaként szerette. Annál is inkább, mert az apa 1827-ben meghalt. Ezt írta: ”Ádám halála óta saját gyermekem gyanánt tekintem”, sőt későbbi végrendeletében egyenesen unokájának nevezte. Az özvegy Jozefina egyedül nevelte fiát, s ehhez sógorától Kölcsey Ferenctől minden segítséget megkapott. Nem úgy a csengeri nagyapától, Szuhányi János alispántól, akihez pedig a költő pedig több kérő levelet írt. Ám hiába, mert a várt segítség nem igen érkezett. Több mint valószínű, hogy a gyermek iránt érzett szánalommal ötvöződött szeretet kötötte végleg Csekére, az irodalmi élet sűrűjébe vágyó Kölcseyt.
 Kálmán nevét a magyar irodalomtörténetbe azzal jegyezte be Kölcsey Ferenc, hogy hozzá írta a mindenki által ismert Paraniensist – azaz az Intelmeket. Ez volt a költő utolsó csekei éveinek legnagyobb alkotása, világnézetének végakaratszerű foglalata. Tágabb értelemben nem is csak a csengeri Szuhányi unokának címezi fejtegetéséit, hanem a reformkor egész haladó ifjúságának. A félárva ifjú nem vált méltatlanná ezekhez az eszmékhez, hiszen 1848-ban beállt honvédnek. A szabadságharc utolsó szakaszában már főhadnagyként szolgált a komáromi várőrségben, s ott, 1849 április 16-án hősi halált halt.
      Kölcsey Ferenccel kapcsolatosan még egy csengeri vonatkozást is kell említenem. Itt Csengerben élt már 1790-ben Tamásy Ferenc, vármegyei és járási „feltser” aki megyei sebész is volt 1805-1809 között. Többek között ő volt Kölcsey orvosa, s halála előtt is őt hívták Csekébe, de segíteni nem tudott. Távozása után nem sokkal a költő meghalt.
      Szuhányi Jozefina, Kölcsey Ádámné 1854-ben halt meg Csekén, s férjével valamint Kölcsey Ferenccel egy sírba temették. Mi csengeriek, ahányszor lerójuk kegyeletünket a Himnusz szerzőjének emlékművénél, emlékezzünk meg a városunkból származó Szuhányi Jozefináról is."
                   Fábián László.
       Csenger. Helytörténeti Múzeum

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz 

Kölcsey Kálmán tehát anyai ágon Szuhányi gyerek volt.   Igen megilletődtem ezen! Kölcsey Ferenc, a nagy költő családunk egyik gyermekét fogadta örökbe.

Ez a bejegyzés már csak azért is volt most aktuális, mert fiam ma tanulta meg a Himnuszt. 

Úgy tudom, ha katolikus lennék, családunk 'elévülhetetlen érdemeiért' automatikusan Máltai lovag lennék. Erre ugyan most nem fáj a fogam. Egyébként is, nagyapám házasság okaként katolikus hitről, református hitre keresztelkedett, engem pedig egészen másképp vezetett az Isten, de jó volt megtudni ilyeneket is.

Szerintem ennek a családfakutatásnak kiapadhatatlan kincsei vannak. Gazdaggá teszi az embert.

bogi

Nincsenek megjegyzések: