"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. június 29., péntek

Miért ijedt meg Péter?


"Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten Igéjét,
ő (Jézus) a Genezáret tó partján állt.
Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt;
a halászok éppen kiszálltak belőlük és hálóikat mosták.

Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte,
hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült,
és a hajóból tanította a sokaságot.

Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak:
"Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!"

Simon így felelt:
"Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, mégis kivetem a hálókat."

S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be,
hogy szakadoztak a hálóik...

annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.

Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt:
"Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok. Uram!"

A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek."

Lk. 5,1-11

---

A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt.


Ma kimentem újra a partra. Tegnapelőtt, egy nagy hal akadt a horgomra.
Olyan nagy volt, hogy nem sikerült megmozdítanom se. Végül a horog kiakadt a túlfeszítésem miatt.

Ma szomorú voltam, és fáradt, hogy hiába várakoztam a nagy halra.
Kétszer jött a halőrbácsi.
Megbeszélgettem vele a nagy halakasztásomat, és kérdeztem lehetséges-e, hogy ekkora  hal legyen a tóban és mi a technika, hogy kihúzzam.

Mondta, hogy van benne egy 40 kg-os busa. Könnyen lehet, hogy az akadt a horgomra.
Technika pedig, engedni amíg a damil mehet, aztán imádkozni.

Imádkozni.

Várni és imádkozni.

Ugyanis - mondta - amikor nagy halat akasztunk, lecsévélte a damilt, nem marad más hátra, hogy imádkozzunk, hogy megálljon a hal és felénk jöjjön.

Igen. Ezt kellett volna tennem, de én, amikor a hal megállt, akkor magam felé akartam húzni őt. Természetes, hogy így még nagyobb ellenállást váltottam ki belőle.

A technika, és a rutin.
Kezdő vagyok még.

Ma már, hogy elképzeltük, mi lett volna, ha esetleg sikerül egészen a parthoz hoznom őt,
akkor hogyan emeljük ki?

Nincs más bele kell ugrani a vízbe. Kézzel kell megfogni. Ez már az a méret.

Tegnapelőtt, ahogy fogtam a botot, valóban félelem szállt meg. Most mi lesz?

Azon gondolkoztam, hogyan fogom kiemelni, ha partközelbe ér?

Tudom, semmi se véletlen.
A horogra akadt állatnak is küldetése van. Istentől kapta a küldetését. Akadjon a horgomra.

Ma várakoztam.
Nem történt semmi.
Tegnapelőtti pechemen szomorkodtam.

---

Péter is megijedt a tömérdek hal láttán. Majdnem elsüllyedtek.
Hogyan fogják kivinni?
Mit csinál ennyi hallal?
Ki ez az ember, akinek engedelmeskedve mindez megtörtént?

Jézus ijedtségét látva így szól:
Ne félj. Ezentúl emberhalász leszel!

És ettől a kijelentéstől Péter megnyugszik.

---

Én is ezen gondolkoztam ma.
Egy nagy hal mekkora riadalmat, örömet tudott okozni nekem.
Sőt félelmet is.
Mégis mindig az volt az érzésem, hogy az én nagy halaim mindig elúsznak.
Sorra vesztettem el mindet. A tó partján állva, és az életben is.
Az a szerencsés horgász vagyok, akinek szerencséje van.
Ám nem tudja megtartani a halakat.

Mekkora szerencséim voltak az életben!
Bizonyosan nem így kellett volna a végeredménynek lennie, ahogy most állok.
Hacsak egy nagy halat megtartok magamnak, a sok nagy hal közül!
Másképp alakult volna az életem.
Erre még nem volt technikám.

---

Ma a halőrbácsi mondta meg a választ.
Ha akad a nagy hal:
Imádkozni és várni kell. Tartani. Amíg elindul valamerre.
Imádkozni, hogy felénk induljon el.

---

Igen.
Ez így tanulságos volt nekem.

Másrészt pedig, Péter megnyugodott.
Emberhalász lesz.
A halakkal annyi baj van.
Az emberek maguktól követni fogják.

Így jó. Ez jobb, mint hal-halásznak lenni.
Embereket menteni. Nagyobbakat, kisebbeket.

Ugyanazzal a technikával.
Imádkozni és várni.
Aztán nem bajlódni többé pucolással, főzéssel, vagy kereskedéssel.
Csak partra emeljük őket. :) Aztán vígan szaladhatnak tovább.



Magyarázat:
Tehát a halnak és a halőrbácsinak is isteni küldetése volt. :)
- meg persze a villanypásztornak, de az már egy másik történet :) -

2012. június 27., szerda

Babilonból kimenni



Tegnap pecázás közben jött a gondolat Isten népéről.

Hol van Isten népe?

Egyik része Egyiptomban. Rabszolga. Ütik-verik őket.

A másik része elmenekült a Pusztába, ők a próféták, és a vezetők. Emberek helyett bárányokat terelgetnek. Évtizedek telnek így el.

Egyiptomban a rabszolgák vágynak vezetőkre. - Hiszen ez a vágy, eredendően benne van az emberi természetben. - Ezért maguk közül avatnak fel vezetőket. De az igazi felkenetés, csak nagyobbtól jöhet. Rabszolga, rabszolgát avathat ugyan vezetőnek, de értelmetlen.
Rabszolgák kard nélkül hadakoznak. Vezetőik a levegőt hasítják, amikor az ellenség erőivel hadakoznak. A rabszolgák között nincs szabadság, sem erő. Az Ige is felszínesen van meg közöttük. A felavatott vezetőik, egy-egy ajándékkal bírnak, de nem bírnak a vezetői képességekkel. Az ördög úgy bánik el velük, ahogy akar. Most persze jó így az ördögnek, hiszen rabszolgaságban van Isten népe. Jót mulat a keresztényeken.

A keresztények tévúton járnak. Persze sokan észreveszik ezt, de csak két választásuk van:
vagy maradnak ebben a pocsolyában, kard nélkül; vagy odahagyva mindent kimennek a Pusztába.

A Puszta veszélyes dolognak tűnik. Ott ugyanis nincs világ, nincs egyház, nincs semmi. Most még pillanatnyilag közösség sincs. Csak egyedül a színtiszta Ige.

Annyiféleképpen megzavarta az ellenség az elménket. Annyi mindent elhitetett velünk, hogy erre is szükségünk van, meg arra is. A hamis üzenete ez: nem szabad teljesen ráállni az Igére, hanem mindig köss kompromisszumot a világgal, és mindent megkapsz, amit akarsz és szükséges az életedhez.

Az ellenség úgy vág át, hogy észre se veszed.
Sok eszköze van erre. Vannak a finomabbnak tűnők, az a szórakoztató része. Ez jelenleg a kereszténység maga is. Szőröstül, bőröstül, intézményestül, mindenestül.
Jó dicsik, jó imaalkalmak, jó prédikáció, jó szabadulószolgálat. Ha mégse olyan jó, az is időtöltés ezerrel.

De van a tévé, a mozi, a világ minden egyéb szórakozása is, ha esetleg elfáradtál volna. Egyik lazulásból a másik lazulásba. Egyik erőtlen szórakozásból a másikba. És közben áltatod magad, hogy mindezt az Úrért teszed. Eközben elmédet, és érzelmeidet a kereszténynek nevezett dolgok, és a világi hívságok fertőzik, ahogyan csak akarják. Ezer és ezer frusztrációt okozva lelkiismeretednek, szomorítva a Szent Lelket.
Érzed ezt te!

Aztán van a durvább része. Az a pénz. Elhiteti veled, hogy ha nincs munkahelyed, nincs munkád, ha nem alkudsz meg az ellenséggel akkor véged. Tehát, ha belépsz a munkahelyedre tedd azt, amit parancsolnak neked. Csalj, lopj, és hazudj. - Ugye? -
Jó, lehet másképp hívni, asszisztálj, csak aláírást hamisítasz.

Azt mondják a rabszolgák, hogy ez szükséges rossz. Nem tehet róla, hogy ezt várják el tőle, ezért kapja a fizetést, és persze az országban mindenki ezt csinálja, tisztességes ember nincsen. A törvények rosszak, nem az emberek.
Na és, ha ezt így gondolod, abban a pillanatban, átálltál az ellenség oldalára.
(Tudod ki az ellenség? Az Ember ellenségéről beszélek, úgy hívják Sátán. Ő ölte meg az Emberfiát is.
A bűnrészesség és bűn. Ha nem szólsz, nem teszel ellene semmit, ugyanúgy elítélnek. Lehet félelemből, vagy meghunyászkodva pártolod, de pártolod. A megtérés sosem késő.)

Tehát te egy nemzet állampolgárának vallod magad? Egy munkahely beosztottjának?
Ez ugye hasonló, mint amikor arról az emberről beszélünk, aki író is, meg politikus is. Tehát van az író, és az írói munkássága, és van az antiszemita a gyilkosokat pártoló. Szerinted ez nem egy (ember)?

Szóval vagy te, a dolgozó, és vagy a becsületes ember? Te is kettő vagy? Isten téged is csak egy bizonyos oldaladról ítéljen meg? Ha így van, akkor bizonnyal téged se bánt, ha téged az utcán jól megvernek, kirabolnak, de ugyanaz az ember otthon a családjában egy kedves, szelíd, jóra való ember? Ugye?

Na jó, harmadsorban ott van az is, hogy keresztény is vagy. ... De az már olyan kifuserált lett, hogy mindegy is. Igazából már szórakozni se szórakozol már a keresztény szórakoztató iparban. Valami onnan is hiányzik.
Nem is érted miért vallod magad kereszténynek, hiszen néha napján jógázol is.
Úgy kiüresedett a világ számodra, hogy nem is érted miért élsz még, és kell-e egyáltalán élned? De, ha egyáltalán, akkor, hogyan is élj?

Tudod miért lett mindez?

Mert a vezetőid eladták magukat a világnak.
Akkor adták el magukat, amikor azt mondtad: na jó, ők is emberek! - Lopjanak egy kicsikét ők is.

Na ezért lett mindez! Amit érzel, amiben benne vagy érzelmi, és értelmi zűrzavar. A frusztrációid.
Mert te, amikor láttad, hogy bűnre mentek - megloptak, becsaptak, hazudtak - a vezetőid, ezt mondtad:

ők is emberek. 

Ahelyett, hogy megintetted volna őket.
Ahelyett, hogy felálltál volna, kidobtad volna őket, ezt mondva:

Nem, nem, aki csal, lop, hazudik és tűri a bűnt, és maga is teszi, az nem Ember!

Inkább hagytad, hadd vezessenek tovább. Azzal vigasztaltad magad akkor: úgyis megromlott már a világ.

De te is tudod, Isten népe, ha ezt mondod, hazudsz.

Te is tudod, vezetőid nem emberek, hanem az Emberek, vagyis ők Isten gyermekei, ők szentek, papok, királyok.

Igen, ők AZ Emberek. 
(Nagybetűvel) 
Legalábbis kellene, hogy legyenek.

Azt vártad volna el tőlük, hogy Emberek legyenek! A helyreállítottak, a tökéletesek! 

Az Emberfiának szolgái.

Ezt vártad volna el tőlük, nem?Ahogyan magadtól is, nem? Ezért kezdted követni őket, vagy nem?
Hát akkor?

Hát akkor nincs más, meg kell tisztulni. Lehet, hogy előbb neked. Hamarabb, mint a vezetőidnek. Következetesen, állhatatosan ott maradni a tisztaság mellett.
Úgy, mint keresztény!
Úgy, mint Isten gyermeke.
Úgy, mint AZ Ember.
Mindig minden időben. Akár dolgozol, akár otthon vagy.

Nézd, egyszerűen nincs más választás. Vagy elveszel a világgal, vagy megmaradsz Krisztusban.

Gondold csak végig.
Ha leborulsz a Fiú előtt, a másik Rendszert - a Mennyeit - tiszteled.
Ha leborulsz a Fiú előtt, mert Ő a király, de nem cselekszed a másik Rendszer - a Mennyei - törvényeit, szabályait,
akkor te

1. vagy áruló vagy,
2. vagy hazug vagy,
3. vagy csaló vagy,
4. vagy képmutató vagy,
5. vagy valójában a Babiloni rendszer börtönében vagy. Vagyis Egyiptomban egy rabszolga. És akkor még meg kell térned, hogy szabadságra juss.
(Választhatsz! A megfelelő szám bekarikázandó.)

Hogy lehet ez, ha már megtértél, megkeresztelkedtél, hogy mégsem vagy Ember, a tökéletes, a szent, a helyreállított?
Noha pedig Krisztus szabadságra, szentségre, és tökéletességre szabadított meg téged. Te is tudod.

Ellenben, ha te a másik Rendszer - a Mennyei - törvényeit kifigurázod, kigúnyolod és azt mondod: 'az semmi, nem kell megtartani, Krisztus így is szeret, kegyelemben élünk', akkor te:

1. vagy Bátor vagy - hiszen tudod, ha bűnt teszel büntetést kapsz,
2. vagy Tudatlanul ostoba vagy,
3. vagy Elmebeteg vagy,
4. vagy Fizetett ellenség, vagyis beépített kém vagy,
5. vagy a Babiloni rendszer manipulált áldozata vagy, és akkor jól teszed, ha felébredsz.


Rendben, elfogadom, hogy eddig így volt, és lehetett. Évtizedekig - sőt évszázadokig, évezredekig - meg lehetett, és meg kellett alkudni a keresztényeknek a világgal. De most?
Ugye te is érzed? Most valami más van? Más lesz?
Te is tudod, érzed a saját bőrödön, hogy a világ egyre inkább nem tűr meg téged?
Üldöznek?
Már titkolod is, hogy hívő vagy, hogy hátha békén hagynak? Nem szeretnél csalni, de egyre nagyobb a nyomás rajtad?
Te is érzed, hogy válaszúthoz érkeztél? És nem érted, hogy a nagyszüleiddel, szüleiddel miért nem volt ez annak idején? És azt hiszed, hogy benned van a hiba?

Ha feltetted ezeket a kérdéseket, Testvérem! Elmondom a választ: Nem benned van a hiba!

Ugyanis eljött az az idő, amikor elválasztódik a polyva és a búza. Magasba dobják. Megrázzák, és lehullik. Egyre nyilvánvalóbb lesz, ki, melyik oldalon áll.

Fáj, hogy keresztény testvéreid közül is állnak rossz oldalon?
Igen, ez így van. Ismered az Igét, úgy szól az, kettőből, csak egy vétetik fel. Legyél te az, akit felvesznek. A mennyei Rendszerbe. Nem lutri az, hogy kit vesznek fel. Azokat, akik cselekszik a mennyei Atya akaratát. Akik Emberek.

Amikor a feltámadott Jézus a tengerparton sétált Péterrel, János követte őket. Péter hátranézett és megkérdezte: Uram vele mi lesz?
És Jézus így válaszolt: Mit törődsz vele? Te kövess engem!

Testvérem! Mit törődsz vele? Ezt nehéz kimondani tudom, de a válasz még a mai napig is ez:

Te kövesd Jézust!

Ne vállalj közösséget a bűnnel.
Értsd meg: Milliók szenvednek és vesznek el miatta.


2012. 06. 26. napi horgászatról


Gyorsan rohan az idő.
Július 1-től eltűnök majd egy hónapra.
Persze lehet, hogy nem fogom kibírni blogozás nélkül. :)

A tegnapi napról.
Még mielőtt eltűnök, holnap csak kimegyek még egyszer megpróbálom azt a nagy halat.
Hihetetlen élményben volt tegnap részem. A szokásos helyünkön, egy nagy hal kapta be a horgomat.
Nem tudom ilyenkor mit kell csinálni, a damilomat mind lehúzta, ezért végül totál befékeztem és tartottuk egymást a hallal. Elég uncsi volt, így farkasszemet nézni egymással, és talán egyszerűen csak várnom kellett volna, hogy elinduljon valamerre. Mivel nem volt türelmem várni elkezdtem megfeszíteni, hogy elinduljon felém. Persze hülye lett volna. Meg se moccant. És akkor a horog kipattant a szájából.

Három gondolat.
Egy: kell egy nagyobb orsót vennem. A harmincas kicsi.
Kettő: kell egy erősebb botot vennem, a féder bot azt hiszem ilyen óriási halakra alkalmatlan.
Három: A gombai tóban vannak ilyen óriási állatok!!!!

A negyedik gondolat, jó volt az etető kajám. Lucernás, lucernagranulátummal, főtt tészta, meggy, egy kicsi mézzel csurgatva.
A horogra bábozódott csontit tettem, csokis kukoricával.
A kapásjelzések enyhe-finomak voltak. Érdemes tehát ilyenkor is berántani.

Végeredmény egy 1 kg-os, még nem méretarányos ponty. Visszaeresztettem.






2012. június 24., vasárnap

2012. 06. 24. napi horgászatunk


Egy kis rövid tanácskozás.
Mit hova akasszunk.


Keszeg?
Ez éppen olyan ortopéd.
Vagy lehet, hogy ez valami más?

Ez biztos keszeg.
11-et fogtunk.


Törpeharcsa
15-öt fogtunk.
Törpeharcsa gála volt.

A segédeszköz.
Etetőkosár


Vita tárgya: ki ő?
Szerintem biztos nem tücsök.


2000 éves foszílis kagyló.
Na jó, nem az, valami fadarab, de nagyon bejött
egy kagylónak is.

Csiga 1.


Csiga 2.
Alszanak, de miért?


Szitakötő a botomon.




'Hello, hogy vagy?'
Mintha, kérdezné, nem?


Barna szitakötő



Lepke



A táj, ahol mindez.



A búcsú.
Puszi neked.

Fotók: Peregrinátor.

2012. június 22., péntek

Tartalomjegyzék


Andrew Strom
AZ ELJÖVENDŐ NAGY REFORMÁCIÓ
Új, mélyebb betekintés az eljövendő, az egész világra kiterjedő “Megrázásba”, 
Reformációba és Ébredésbe 
Fordította: Abonyi Sándor


Ezen a blogon, Az eljövendő nagy reformáció címke alatt találhatóak a könyv fejezetei.


‘KÖTELEZŐ’ (FONTOS) OLVASMÁNYOK

Még Andrew Stromtól:
VIGYÁZAT: KUNDALINI!Megtévesztő szellemek akarnak befurakodni az Egyházba?

http://hu.scribd.com/doc/76511860/Andrew-Strom-Vigyazat-Kundalini


“Miért késik az Ébredés” - Leonard Ravenhill.

“Azusa Street” vagy “az Ébredés másik hulláma” - Frank Bartleman.

“Charles G. Finney önéletrajza”.

“The General Next to God” - Richard Collier.

“Ébredés” - Winkie Pratney.

“In the Day of Thy Power” - Arthur Wallis.

(ÉS sokan mások).


UTALÁSOK ÉS IDÉZETEK
A fejezetek elolvashatóak az alatta lévő linkre kattintva.

1. FEJEZET. 

LÁTÁSOK A REFORMÁCIÓRA ÉS AZ ÉBREDÉSRE
EGY NYÍLT LÁTÁS KRISZTUS MENYASSZONYÁRÓL
A HOLNAP FANTASZTIKUS “UTCA-GYÜLEKEZETE”
“ERŐTELJES” ÚJ SZOLGÁLATOK
SZENTSÉG ÉS HIT

1. Source: J.C. Waite, “Dear Mr Booth”, pg 19.
2. C.G. Finney. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 150.
3. Source: R. Collier, “The General Next to God”, pg 60.
4. Bramwell Booth. Source: Őbid. pg 59.
5. Ref: James Ryle, “The Sons of Thunder” dreams/visions (tape set).
6. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 19.
7. “The Autobiography of Charles G. Finney”, pg 24-25. 


2. FEJEZET 

A LAODICEAI GYÜLEKEZET
ÍTÉLET ÉS REFORMÁCIÓ
ÉRZÉKISÉG AZ EGYHÁZBAN

1. A.G. Gardiner. Source: A. Wallis, “In the Day of Thy Power”, pg 81.
2. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 27.


3. FEJEZET

VALLÁSOS SZÉLSŐSÉGEK: TÖRVÉNYESKEDÉS kontra SZABADOSSÁG 
A LÁTSZAT FENNTARTÁSA
GÁTSZAKADÁSOK

1. Rowland Hill. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 59.
2. John Wesley. Source: R. Collier, “The General Next to God”, pg 33.
3. “The Autobiography of Charles G. Finney”, pg 79.
4. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 153-154.
5. John Bunyan. Source: Ibid. pg 171.
6. John Wesley. Source: Ibid. pg 45.
7. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 89.
8. Samuel Chadwick. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 26.
9. Source: J. Swaggart, “The Pentecostal Way”, in ‘The Evangelist’, Dec ’86,
pg 6.


4. FEJEZET 

ÉBREDÉS!
ÖSSZEZAVARÁS FELHŐJE …
REFORMÁCIÓ – EGY ‘ÚJ TÖMLŐ’
ÉBREDÉSI VEZETŐK
ÉBREDÉSI IGEHIRDETÉSEK
AZ ÉBREDÉS ÚTTÖRŐI

1. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 19.
2. Source: Eifion Evans, “When He is Come”, pg 55.
3. Source: F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 34-35.
4. “The Autobiography of Charles G. Finney”, pg 82.
5. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 69-70.
6. Evan Roberts. Source: David Matthews, “I Saw the Welsh Revival”, pg 81.
7. John Wesley. Source: F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 45.
8. Adam Clarke. Source: Ibid. pg 45.
9. Ibid. pg 152.
10. John Wesley. Source: Ibid. pg 45.
11. A.W. Tozer. Introduction, L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 11-12.
Copyright (c) 1959. Published by Bethany House. Used by permission.
12. D’Aubigne, “History of the Reformation”. Source: F. Bartleman, “Azusa
Street”, pg 101-102.
13. Source: F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 46.
14. Humphrey Jones. Source: Eifion Evans, “When He is Come”, pg 49.
15. Martin Luther. Source: L. Ravenhill, “Revival – God’s Way”, pg 15.
16. “The Autobiography of Charles G. Finney”, pg 57.
17. Jonathan Edwards. Source: W. Pratney, “Revival”, pg 117.
18. Source: Fischer, “Reviving Revivals”, pg 84-86.
19. “The Autobiography of Charles G. Finney”, pg 105.
20. George Whitefield. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 22.
21. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 33.
22. D.M. McIntyre. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 16.
23. Matthew Henry. Source: Ibid. pg 26.
24. L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 42. Copyright (c) 1959. Published
by Bethany House. Used by permission.
25. A.T Pierson. Source: Ibid. pg 156.
26. John Wesley. Source: Ibid. pg 16.
27. C.G. Finney. Source: Ibid. pg 150.
28. Jonathan Edwards. Source: Fischer, “Reviving Revivals”, pg 158.
29. R.M. McCheyne. Source: L. Ravenhill, “Why Revival Tarries”, pg 33.
30. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 81. 109
31. Ibid. pg 43.
32. A. Booth-Clibborn. Source: Ibid. pg 55.


5. FEJEZET

A LÁZADÁS BŰNE
AZ IGAZI HATALOM TERMÉSZETE
HISZEK A VEZETŐKBEN!
AZ IGAZI HATALOM MEGÉRTÉSE
A ‘DÁVIDOK’ KIIGAZÍTÁSA


6. FEJEZET 
és

KÉT ÉBREDÉS?

1. John Wesley. Source: G. Strachan, “Revival – It’s Blessings and Battles”, pg
44.
2. “The Journal of John Wesley”, May 23, 1740.
3. C.G. Finney, “Reflections on Revival”, pg 66.
4. “Jonathan Edwards on Revival”, pg 153-154.
5. F. Bartleman, “Azusa Street”, pg 86.
6. Ref: Derek Prince, Personal Update #76, 1995. (Tape).
7. Ref (New Age): C. and S. Grof, “The Stormy Search for the Self”. (See also,
Christian “SCP Newsletter” volume 19:2, pg 14).
8. Ref: T. Bambridge, “Hypnotism Investigated”, pg 93.
9. J. Penn-Lewis, “War on the Saints”, pg 150-151.
10. J. Penn-Lewis, “War on the Saints”, pg 148.


FÜGGELÉK. 

1. Tommy Hicks, End-Times Vision. Source: C. and F. Hunter, “To Heal the
Sick”, pg 8-16. Used by permission.
This article Copyright (c) Andrew Strom, 1996, 2004.
PERMISSION IS GRANTED to ‘link’-to, photocopy and pass around this work.
However, if you wish to ‘publish’ it or parts of it, you will need to obtain permission
from the author first. Andrew Strom – email: prophetic@revivalschool.com
This book can be found at- http://www.revivalschool.com

A könyv teljes terjedelmében együtt olvasható:
http://www.istenkereso.hu/kepek/letoltheto/20120202152215434342/Eljovendo_nagy_Reformacio_-_A._Strom..pdf


2012. június 21., csütörtök

Az eljövendő nagy reformáció - 1. rész



Ezt olvastam:

Andrew Strom

AZ ELJÖVENDŐ NAGY REFORMÁCIÓ 

Új, mélyebb betekintés az eljövendő, az egész világra kiterjedő 
“Megrázásba”, Reformációba és Ébredésbe
Fordította: Abonyi Sándor

Találatihely: http://www.istenkereso.hu/kepek/letoltheto/20120202152215434342/Eljovendo_nagy_Reformacio_-_A._Strom..pdf

Kigyűjtögettem belőle részeket, ami megragadott. Most még a harmadik fejezetig olvastam. Folytatom majd egy következő bejegyzésben. Ha maradt benne helyesírási hiba, mert pdf-ből másoltam, nem lett tökéletes. A ... azt jelenti, hogy kihagytam részt. Egész fejezeteket is kihagytam. Vastagítás tőlem. Egyébként az egész könyv jó. Ajánlom olvasásra.


1. Fejezet 
LÁTÁSOK A REFORMÁCIÓRA ÉS AZ ÉBREDÉSRE 

A mostani generáció az, amikor Isten az egész világon beszél az Ő népéhez a végidők nagy ébredéséről és a végső “aratásról”, ami el fog jönni a jelen korszak végét lezáró Nagy Nyomorúság és Végső Ítélet előtt. Pünkösd napján Péter apostol kijelentette, hogy “Az utolsó napokban - mondja Isten - ki fogom  árasztani az én Szellememet MINDEN TESTRE. A fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látásokat látnak, és a vének álmokat látnak…” (Ap.csel. 2.17). A Biblia beszél ‘korai’ esőről és ‘késői esőről” (‘aratást-érlelő’ esőről), ami sokkal később jön el, éppen azelőtt, amikor a búzamező már beérett. Isten Szellemének erre a nagy “késői eső” kiáradására várunk.

Jézus beszél a “korszak végén” bekövetkező aratásról (Máté 13.39). A búza és a konkoly példázatában arról beszél, hogy az aratás végén Ő el fogja választani a ‘konkolyt’ (hamis búza) az igazi búzától. Az igazi búzát a csűrjeibe fogja takarítani, a hamis búzát (konkolyt) pedig kévékbe gyűjti és megégeti. Ennek a próféciának a beteljesedése az előttünk álló napokban drámai módon be fog teljesedni, először az  egyházban (mert az ítélet Isten házán kezdődik - 1 Péter 4:17) és azután a világban. Ez a ‘konkoly és búza’ példázat (a vég-idők gyülekezetét szemlélve) nagyon nyugtalanító és fontos kell, hogy legyen egyesek számára. Sok szempontból számukra megdöbbentően fontos (néha sokkoló) téma lehet az,  amit Isten megmutatott itt Új Zélandon nekünk az egyház előttünk lévő időszakára vonatkozóan.

Egyes keresztyének nem értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy bármiféle nagy Ébredés lenne a korszak végén. Ők a Szentírásra hivatkozva azzal érvelnek, hogy a vég-idők gyülekezete szellemileg szinte teljesen tönkrement állapotban lesz – anyagias, testies, közömbös – “inkább az élvezeteknek, mint Istennek kedvelője”. Egy ilyen gyülekezet bizonyosan nem lesz olyan helyzetben, hogy elhozzon Jézus nevében egy ilyen nagy ‘aratást’. Ilyen vonatkozásban be kell vallanunk, hogy AMIT EGYESEK MONDANAK AZ TELJESEN ÉSSZERŰ ÉS HELYÉNVALÓ.
Amit a Szentírás ebben a témában mindenre kiterjedő módon  a vég-idők gyülekezetéről valóban lefest az tényleg egy hitehagyott, laodíceai típusú gyülekezet minden tekintetben. Hogyan tud akkor egy ilyen gyülekezet  valaha is részese lenni a történelem legnagyobb Ébredésének? A válasz erre nagyon egyszerű: NEM TUD! 



A Biblia nagyon világossá teszi, hogy Isten nem tud együtt élni egy 'áldás’- centrikus Laodicea-típusú gyülekezettel. A világ növekvő sötétségében kétszeresen sürgetővé válik, hogy Istennek legyen egy olyan népe a földön, ami a lehető legnagyobb hatékonysággal sugározza az Ő világosságát. Az eljövendő Reformáció teljes egészében erről fog szólni – megtalálva, megtisztítva és felkenve egy ilyen népet, hogy képesek legyenek sugározni az Ő világosságát az egész földön. Ezért kell először egy erőteljes ‘megrázásnak’ és bűnbánatnak eljönni Isten gyülekezetére. Istennek szüksége van rá, hogy megtaláljon és felemeljen egy ilyen népet.

Azonban mindig csak a “maradék” volt az, ami elfogad egy ilyen kapcsolatot Istennel. Ezért csak ők mennek be Isten eljövendő mozdulásba éppen úgy, mint az Egyiptomot elhagyó Izrael maradéka tudott csak bemenni az ígéret földjére. A többiek kudarcot vallottak Isten előtt a pusztában. Sorsdöntő napokat élünk. A szétválasztás, az ítélet és az ‘aratás’ napjait, amiről a Máté 13:24-43 beszél. Ez az egész folyamat kell, hogy először Isten házán kezdődjön el. (1 Péter 4.17).

Érdemes megfigyelni a búza és a konkoly példázatát (Máté 13), ami a korszak végén játszódik. Isten királyságában először a ‘hamis búza’ kerül egybegyűjtésre és elválasztásra az igazi búzától. Amikor ez a szétválasztási folyamat befejeződik, akkor fog eljönni Isten ítélete a ‘konkolyra’. A történelem világosan megmutatja, hogy Isten nagyon türelmes, azonban el kell jönni az Ő népe ‘megrostálási’ és megítélési
idejének. Amíg az igazak békésen megvannak a konkoly között, addig a konkoly viszonylag biztonságban érzi magát, de amint ez a szétválasztási folyamat befejeződik, a konkolyok Isten megítélő szent haragja tüzének bekövetkező veszélyével néznek szembe. Isten nem fog a jövőben támogatni egy olyan népet, aki az Ő nevét nyíltan megcsúfolja és megszégyeníti.

A szétválasztás ideje alatt Isten igazi maradéka megtisztításra, tűz általi megpróbálásra kerül, míg minden tisztátalan eltávozik belőle – felkészítve őket, ahogyan a menyasszonyt illik az ő Királya számára: tiszta, szent, “szeplő, vagy ránc, vagy bármi ilyen dolog nélkül” (Ef. 5:27). Ez lesz a szenteknek az a közössége, aki el fogja hozni a lelkek utolsó napokban való nagy aratását, aki a királyság evangéliumát nagy hatalommal és erővel, jelek és csodák által az egész földön hirdetni fogja, mielőtt eljön a vég.


EGY NYÍLT LÁTÁS KRISZTUS MENYASSZONYÁRÓL

...

Mint ahogyan az utolsó példázatból látszik most óriási veszély napjaiban élünk, mert sokan már megkapták ‘meghívójukat’, hogy jöjjenek az menyegzőre. Mint minden Ébredésben sokan vannak a ‘hivatalosak’, sokan “szeretnének ott lenni”, de sohasem sikerül, a helyüket ismeretlenek foglalják el; a kiutasítottak, az alázatosak, a lenézettek és elutasítottak. Így fognak járni azok, akik meg akarják védeni a ‘jó hírnevüket’ - azok, akik valakinek számítanak a “bölcsek és megfontoltak” között. Óvakodjatok azoktól, akik ‘valakiknek’ tartják magukat! Ezekre az emberekre nézve ezek a napok nem csak nagy lehetőséget, hanem nagy veszély is jelentenek. “Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak” (Máté 22.14).

Meggyőződésem, hogy Isten gyönyörködni fog ebben az Ébredésben, hogy “a bölcseket megszégyenítve a világ bolondjait” használja. Mint mindig Ő a “kis” embereket használja – azokat, akik jelentéktelenek  – hogy megalázza az erőseket, a sikereseket és a hatalmasokat. Megragadja az ismeretleneket, a kitaszítottakat, az egyedül élő imádkozó anyákat és korábbi gyülekezeti tagok csoportját, a “halászokat és a vámszedőket”, felkeni és felemeli őket a csodatevő apostolok, próféták, evangélisták hatalmas seregévé, amilyet ez a világ  még sohasem látott. Ők mindannyian abban lesznek érdekeltek, hogy munkálkodásukkal minden elképzelhető módon megdicsőítsék Őt.

Amikor ez megtörténik sok mai keresztyén vezető csodálkozni fog éppen úgy, mint az írástudók és főpapok ‘csodálkoztak’ Péter és János bátorságán, amikor azt látták, hogy ők “tanulatlan és írástudatlan emberek voltak… azonban úgy ismerték őket, mint AKIK JÉZUSSAL VOLTAK” (Ap.csel. 4:13). A titok: “ŐK JÉZUSSAL VOLTAK”. Így lesz mindenkivel, akiket Isten használni fog ebben az Ébredésben. “Köszönöm neked Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcs és előrelátó emberek elől és a csecsemőknek jelentetted ki” (Máté 11.25).

...

Hiszem, hogy sok elfelejtett és elrejtett keresztyént Isten csendben készít fel sok éven keresztül és Krisztus sugárzóan gyönyörű Menyasszonyaként állítja elő őket ezekben az utolsó napokban. Mint egy rejtett hadsereg a semmiből fognak hirtelen előtűnni, hogy - az Úr és az igazság nevében – felálljon egy sereg. Ez mindig így volt és mindig így lesz Isten legnagyobb megmozdulásainál. Rejtett felkészülés és a hirtelen támadó mozgósítás a kulcs sok Isten legnagyobb győzelméhez a múltban, és most sem lesz másként. Légy bizonyos a felől, hogy Jézusnak szűz Menyasszonyra van szüksége. Ő nem jöhet vissza, amíg a Menyasszony fel nem készül az Ő számára, ami azt jelenti, hogy “szeplő, ránc, vagy bármi ilyen dolog nem lesz rajta”. Ez minden, amiről ez az Ébredés szól: felkészíti és bemutatja az Ő csodálatos Menyasszonyát az egész világ számára. Testi értelemben a szenteknek ez a ‘Menyegzői’ társasága nem fog nagyon feltűnőnek vagy különlegesnek látszani. Mint az eredeti apostolok, ők is közönséges emberek lesznek egy nem mindennapi elhívással és kenettel. Sokan közülük nem kétséges, hogy egy kicsit durvának vagy ‘rosszul öltözöttnek’ fognak látszani (külső látszatot tekintve), de olyan erővel lesznek megáldva, ami kizárólag arra fog szolgálni, hogy Istennek mind több dicsőséget hozzon. A külsőségeket tekintve nem fognak valami nagynak látszanak, azonban ezek a férfiak és asszonyok olyan szívvel fognak rendelkezni, ami éppen “olyan tiszta, mint a hó”. Olyan emberek lesznek, akik pontosan tudni fogják mit jelent tiszta szívvel járni az Úrral. Az Ő számára olyan értékesek lesznek, mint ennek az egész világnak minden “aranya vagy igazgyöngye, vagy egy egész sor gazdagsága”. Nagy erővel fognak előre menni “lerombolva az ördög minden munkáját” az Ő nevében. 


A HOLNAP FANTASZTIKUS “UTCA-GYÜLEKEZETE”

Az elmúlt több mint tizenöt év alatt az egész világon Isten figyelmeztette az Ő népét a nagy “megrázásra” és a Reformációra, ami mindenhol el fog jönni az Ő gyülekezetére. 1982-ben például egy jól ismert amerikai közbenjáró és vezető nagyon erőteljes látogatása során Isten világosan a következőt mondta: “Egy generáción belül meg fogom változtatni a keresztyénségről alkotott felfogást és a keresztyénség kifejezésmódját A FÖLDÖN”. A Menyasszony-látásban úgy láttuk Őt és mindazokat, akik vele tartanak, mint akik elhagyják az ‘Intézményes keresztyénséget’ – maguk mögött hagyva az általunk ismert ‘gyülekezeti rendszert’. Ebből és sok más látásból és próféciákból itt Új-Zélandon nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ISTEN ÚJ MOZDULÁSÁNAK RÉSZESE LEGYÜNK,  SZÜKSÉGES LESZ TELJESEN MAGUNK MÖGÖTT HAGYNI A MAI GYÜLEKEZETI RENDSZERT. Ez nem “lázadás”.

...

Isten fel fogja használni ezt a Reformációt és Ébredést arra, hogy lerombolja azokat az elválasztó falakat, amik elválasztják a keresztyéneket egymástól. Jézus sohasem mondott le arról a vágyáról, hogy “egyetlen” osztatlan test legyen. Ma azonban a Pünkösdi/Karizmatikus gyülekezetek között is olyan sok elválasztás - “áramlat” és felekezet - van, hogy szinte lehetetlen valamennyit számon tartani. Minden elválasztás ‘saját nevet’ visel és különböző nevek alatt - sok tekintetben - egymással versenyben álló közösségek, akik hasonló “terméket” igyekeznek eladni. Ez nevetséges! Az egész gyülekezeti rendszer ma úgy épül fel, hogy biztosítsa ezeknek a különböző nevekkel rendelkező szervezeteknek az állandóságát. Ezek ‘strukturális’ (szervezeti) elválasztások, gyakorlatilag “intézményesített” elkülönülések, amik elfogadottak és változatlanok az egymást követő keresztyén generációk során.  

Isten ezeket a ‘falakat’ egy új Ébredés során le fogja rombolni. Hogyan? Isten ki fogja hozni az Ő népét ezekből a ‘szervezetekből’! Néhány évvel ezelőtt egy új-zélandi próféta egy nagyon kifejező látásban látta Isten lángoló “tüzes nyilait” behatolni a gyülekezetekbe. Ezek a ‘tüzes’ nyilak az Isten szavát hirdető ‘tüzes’ szolgálók voltak. A pásztorok körberohangáltak és megpróbálták eloltani a lángokat! Isten akkor egy “óriási szelet” küldött, hogy felszítsa a lángokat és akkor a gyülekezetek ajtói hirtelen felpattantak és minden ember kizúdult az utcákra, hogy egy óriási tömeget alkossanak. Hiszem, hogy ez egy pontos kép arról, aminek mindenfelé meg kell történnie és sok tekintetben ez is nagyon jól bemutatja a “Reformáció” egész koncepcióját, ahogyan az a későbbi fejezetben leírásra kerül.

Egy másik helyi közbenjáró néhány évvel ezelőtt - mély ima közben - szintén kapott egy látást ezzel kapcsolatban. Az első dolog, amit látott mindenfajta gyülekezeti épület volt: festett üveg, templomtorony, egyszerű és modern, stb. A látásnak ez a része fekete-fehér volt. A gyülekezetek mind lakatlannak látszottak, mint egy szellem-város, madárfészkekkel, az ajtók és ablakok ferdén álltak, stb. A közbenjáró minden gyülekezetben látott egy nagyon öreg függönyt (vagy ‘fátyolt’), ami teljesen rongyos volt.

A látás másik része színes volt. Keresztyének százai voltak láthatók az ajtón kívül, a nyílt téren (gitárokkal, stb.) egymással közösségben. Tudta, hogy ők azok a keresztyének, akik maguk mögött hagyták a gyülekezeti épületeiket és “szervezeteiket” és most szabadon élték meg a közösséget az épületeken kívül. Amikor megkérdezte az Urat, hogy mi az az óriási rongyos függöny, ami minden elhagyott gyülekezetben látható volt, a következőt  mondta neki: amikor Jézus keresztre volt feszítve, a függöny a templomban kettéhasadt, megengedve az embereknek a szabad bejárást a ‘szentek szentjébe’. Amikor a gyülekezetek felemelkedtek, akkor a függöny is. Ezek a gyülekezeti “szervezetek” most magukra maradtak (elárvultak), ennek következtében ismét megengedett az egyszerű embereknek a szabad bejárás Isten ‘szentek szentjébe’. Milyen elképesztő látás!


“ERŐTELJES” ÚJ SZOLGÁLATOK

... a Biblia világosan állít a Zsidó 10.12-13-ban: “Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára, várván immár míg lábainak zsámolyául vettetnek az ő ellenségei.”  Ebből és más ige-helyekből világosan látszik, hogy Jézus az Atya jobbján vár mindaddig, míg az ellenségei legyőzetnek és elhelyezésre kerülnek ‘az Ő lábai alatt’. Egy nagyon valóságos dolog, hogy az ördög már legyőzött ellenfél Krisztus által a Golgotán. Azonban az is látszik, hogy egyelőre a pozíciójában marad, mint e “világ fejedelme”. Nem lenne logikus, hogy az utolsó napokban Isten felemelje a hívők seregét, akik valóban végrehajtanák Krisztus győzelmét az Ő ellenségei felett, amint azt az Írás mondja?

Meggyőződésem, hogy Isten serege, ami most a felkészítés végső szakaszában van a földön, meg fogja támadni az ördög erősségeit az egész földön lerombolva minden munkáját és elpusztítva seregét mindenhol. Valóban létre fog jönni egy nép, ami le fogja “rombolni az ördög munkáját” nagy erővel. Hiszen nem Jézus Maga mondta, hogy “Felépítem az én Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalt (görög:  ‘erősen állni’)”? A pokol kapui egyszerűen nem állhatnak ellene annak az Egyháznak, amit Jézus épít fel! Leromboljuk a kapukat és betörünk a Sátán birodalmába, lerombolva minden ördögi munkát, ahová megyünk. Szükséges, hogy egy “erőszakos” nép legyünk, haladva előre (mint Józsué népe) “elfoglalva a királyságot erővel”.

A következő álmot egy próféta barátom kapta, aki sok meglepő álmot és látást kapott Isten elkövetkező mozdulásáról az elmúlt négy évben. Ezt a különleges álmot négyszer kapta egymás után. Valószínűleg ez a ‘legszokatlanabb’, amit valaha kapott, azonban bizonyos benne, hogy Istentől van. Hiszem, hogy ez jó bepillantást ad nekünk Isten harci stratégiájába az utolsó napokban. Első dolog, amit látott, hogy bukott angyali fejedelmek lebegtek magasan a föld felett. Jóllehet azok láthatóan nagyon gonoszok voltak, szerető, ‘szent’ angyalok képében jelentek  meg. Feltűnt a kárörvendő tekintetük és az, hogy milyen könnyedén felügyeletük alatt tartják a föld népét. Az ő közvetlen utasításaiknak engedelmeskedett sok csúnya lény óriási kardokkal – a nemzetek felett lévő ‘erős emberek’ – akik lementek a földre és azt okozták, hogy az  emberek megöljék egymást, készségessé tették őket,  hogy feláldozzák életüket hazafias dolgokért, stb. Alapvetően ezek az ‘erős emberek’ minden lehetőséget kihasználnak, hogy az emberek különösen nagy arányban haljanak meg fiatalon. Itt következik a valóban furcsa rész. Feltűnt az álomban, hogy valami módon, a legmagasabb démoni fejedelmek képesek voltak szellemi életüket a meghalt emberek felszabaduló szellemével ‘táplálni’. Azt ‘manna’ formájában hozta fel számukra az erős ember. Álomban a barátom hallotta, hogy a bukott fejedelmek azt mondják az erős embernek: “Menj le és ölj meg olyan sok embert, amennyit csak tudsz az utolsó napokban, mert nekünk készletezni kell olyan sok ‘mannát’, amennyit csak lehetséges, a vég előtt.” Hirtelen az álomban egy űrhajó jelent meg tele Isten erős férfijaival és asszonyaival. Ők pontosan látták, hogy mi történik  és közben megpróbálták figyelmeztetni a föld népét. Azonban ez csak kismértékben sikerült, ezért közvetlenül támadták meg az erős embereket. Nem vesződtek az alacsonyabb rangú démonokkal, hanem közvetlenül a ‘lakhelyükre’ mentek a mennyben, ahol az erős emberek  támaszpontjai voltak.

Amikor az űrhajó elérte ezt a helyet, a kapitány és más vezetők (az ‘öt-rétű’ szolgálók) a hajóból berohantak a lakóhelyekre, maguk mögött hagyva egy támogató legénységet. Modern fegyvereket használva (kézi lézerek, stb.) halálra szántan és nagy bátorsággal támadták meg az erős embereket. Magasan képzett specialisták voltak. Csapatban munkálkodtak és teljesen vakmerők voltak a csatában. Az erős emberek megrémültek tőlük. Kardjaikkal próbálták megölni az öt-rétű szolgálókat (valami miatt nem puskákkal), mert képtelenek voltak azokat használni. Az erős emberek egyenként megsemmisültek és hamarosan a folyosók tele voltak  holttesteikkel. A felettük lévő démoni fejedelmek rémültek voltak, felismerték, hogy a támogatásuk és védelmük hirtelen megszűnt. Nagy volt a zűrzavar és Isten győzelme teljes volt.


Most néhányan közületek úgy gondolhatják, hogy a fenti álom - enyhén szólva - egy kicsit ‘szokatlan’. Azonban, amikor a barátom, aki  ezt az álmot négyszer kapta meg egymás után és annak jelentéséért imádkozott, azt kapta, hogy némelyik elképzelést szinte lehetetlen megérteni, ha nem megyünk át azon. Megfigyeltem, hogy Isten álmokban és látásokban gyakran a legegyszerűbb magyarázatokat használja, hogy megvilágítsa a legmélyebb igazságokat. Hiszem, hogy az ehhez hasonló és más álmok lényeges betekintést adnak abba a nagy szellemi háborúba, amit mindenfelé meg kell vívni.


...

Az elmúlt tizenöt évben Isten az egész világon arról beszélt az Ő embereinek, hogy az utolsó napokban ismét fel fog emelni különböző szolgálói csoportokat, akik nagy erővel fognak szolgálni. Ezek a vég-idők “Illés” szolgálói lesznek, akiknek mindenfelé fel kell emelkedniük, amint azt évezredekkel ezelőtt megprófétálták, hogy óriási kenet alatt “készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!’ (Ézs. 40.3). Ahogyan a Mal 4.5-6. is mondja nekünk: “Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal.”

Jézus maga mondta, hogy “Illés eljön és helyreállít mindent…” (Máté 17.11). Van legalább három nagy embere Istennek a történelem során, akik Illés köpenyével és hatalmas kenetével szolgáltak: maga Illés, Elizeus  próféta és Keresztelő János (akik jöttek ‘előkészíteni az Úr útját’ az Ő első eljövetelekor). Most, amikor közeledünk Krisztus visszajöveteléhez – ami az “Úr nagy és félelmetes napja”, számíthatunk rá,
hogy Isten ismét fel fog emelni bátor, felkent hírnököket, mint ahogy megprófétálták, hogy el fognak jönni ismét ‘Illés szellemével és hatalmával’ előkészíteni az Úr útját.  “És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24.14).
Ahhoz, hogy valami elképzelésünk legyen ezekről az  ‘Illés szolgálók’ durva, sőt ‘erőszakos’ természetéről szükséges, hogy visszamenjünk és megnézzük a múlt ‘Illéseit’. Nem kétséges, hogy ők Isten becsületesen őszinte, kompromisszum nélküli, vakmerő küldöttei voltak. Erőteljesen ostorozták koruk bűnét és kompromisszumát, az élő Isten pedig teljes hatalmával mögötte volt minden szónak, amit kimondtak. Szavaik olyanok voltak, mint a perzselő tűz, kétélű éles kard, a ‘kalapács, ami a sziklát darabokra zúzza’. Az igazság és a becsületesség hajlíthatatlan képviselői voltak, hogy megfutamítsák Isten ellenségeit és megdorgálják az önfejű embereket, hogy saját sötét korukban ismét felemeljék őket az Ő ‘szintjére’.

...

Meg vagyok győződve, hogy az egész eljövendő Ébredés világszerte egy szellemileg ‘erőszakos’ megmozdulás lesz – valószínűleg a legagresszívabb, amit a föld valaha látott. Az ‘Illés’-típusú szolgálók fogják vezetni Isten hadseregét a harcban – egy dicsőséges hadsereg, “félelmetes zászlókkal” és nincs egyetlen fegyver sem, ami ellenük állhatna. Kinek lehet kétsége afelől, hogy ma a gyülekezet történetének legfontosabb napjai kezdetén élünk? Az eljövendő Ébredés bizonyosan a Szent Szellem legnagyobb kiáradása lesz, amit a világ valaha látott. Be fog következni, hogy “…a korai és a késői eső első hónapjában a padlás tele lesz búzával és a kádakból kifolyik a bor és az olaj” (Joel 2.23-24). Egy olyan időben élünk, amikor Isten hatalmas emberei és asszonyai ismét bátran mozognak a földön, mert  “…..az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik.” (Dán 11.32).  Azok az apostolok, próféták és evangélisták, akik mindenfelé fel fognak emelkedni ezekben az utolsó napokban, Isten legfelkentebb harcosai lesznek, akik valaha a földön jártak. Szó szerint a feltámadott Jézus Krisztus dicsőségében fognak járni. Mennek előre ‘mennyei hatalommal’ felruházva, mint egy félelmetes hódító hadsereg, aminek semmi sem állhat az útjába. 

...

Határozottan meg vagyok győződve róla, hogy még egy óriási változás fog jönni Istennek az új mozdulásával és az pedig a szegényekről való gondoskodás lesz. Az apostolok cselekedete könyvének írója (Lukács) nagy súlyt helyez annak bemutatására, hogy a korai hívők eladták minden felesleges földjüket; házaikat vagy birtokaikat és a szegényeknek adták (különösen az árváknak és özvegyeknek, stb.). Amennyi helyet Lukács ennek a témának szentel abból világos, hogy ez nagy hangsúlyú dolog volt az első gyülekezetek életében. Természetesen a fő hangsúly mindig az volt, hogy JÉZUS legyen az első helyen! A ‘gazdag ifjúnak’ Jézus azt mondta: “Add el minden vagyonodat és oszd szét a szegényeknek és kincsed lesz a mennyben; gyere és kövess engem” (Márk 10.21). A tanítványaiknak azt mondta Jézus: “Adjátok el, amitek van és adjatok alamizsnát…” (Luk 12.33), és “Milyen nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!” (Márk 10.23). A sokaságnak, ami kísérte őt, Jézus azt mondta: “Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.” (Luk 14.33). Ha követni akarjuk Jézus világos tanítását, akkor le kell mondanunk minden vagyonunkról és azokat teljes egészében Istennek kell adni, hogy hadd tegyen azzal, amit akar. Érdekes megfigyelni, hogy miután Jézus Zákeussal evett a vámszedő kis ember a következőt mondta: “…Uram, íme MINDEN VAGYONOMNAK FELÉT A SZEGÉNYEKNEK ADOM, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.” (Luk 19.8). Zákeus életében ez volt a gyümölcse az igazi megtérésnek. Be kell ismerni, hogy ez nem hangzik úgy, mint ahogyan azt a sokak által ismert “áldás” tanításból ismerjük. 


SZENTSÉG ÉS HIT

Több évvel ezelőtt egy próféta barátom egy egész sor megdöbbentő látást kapott Isten eljövendő mozdulásáról. Több látásban óriási tömegeket látott, akik hallgatták a bűnbánatra felhívó igehirdetést. Az emberek bűnről való meggyőződése nemcsak meglepő volt, hanem óriási ‘Isten szerint való megszomorodást’ és mély bűnbánatot eredményezett. Ilyenfajta jelenet nagyon általános volt a múlt sok nagy Ébredése idején és Isten eljövendő mozdulása idején sem lesz másképpen.

...

2. Fejezet 
A LAODICEAI GYÜLEKEZET 

Jó néhány éve számos kiemelkedő keresztyén vezetőnek egyértelműen az a véleménye, hogy ma egy ‘langyos’, azaz ‘Laodiceai’  gyülekezet korában élünk. Az elmúlt tizenöt évben azonban a gyülekezet aggasztóan alacsony szellemi állapotának a felismerése növelte annak sürgősségét, amit Isten ismételten mondott prófétai szolgálóknak az egész világon figyelmeztetve a gyülekezet ‘Laodiceai’ állapotára, és ebből adódóan, hogy az ítéletnek mindenfelé el kell “kezdődnie Isten házán” (1 Péter 4.17). Ezért várhatóan mindenfelé óriási “megrázás” és ítélet fog eljönni a mai gyülekezetekre.

...

Néhány ember úgy gondolja ma, hogy a ‘Torontói áldás’ megújította az egyházat. Megfigyelésem szerint azonban a megnyilvánulások és megtapasztalások hozzájárultak ahhoz, hogy Toronto még kifejezés teljesebb módon láthatóvá tegye a mai gyülekezetek mindenre kiterjedő ‘Laodiceai’ állapotát. (Azt gondolom, hogy ebből, és a későbbi fejezetekből ennek egyértelművé kellene válnia). Néhány évvel ezelőtt készítettem egy tanulmányt az Újszövetségi Egyház (ahogy az le van írva az Apostolok cselekedetei könyvében) és a mai egyház közötti különbségről. Megijedtem attól, amit felfedeztem, hogy a mai keresztyénség majdnem minden szempontból annyira különbözik attól, amit a Biblia alapján teljes meggyőződéssel hiszünk. Az Újszövetségi időkben az Egyház olyan volt, mint a ‘megemésztő tűz’, ami végigsöpört a világon “lerombolva a gonosz minden munkáját”. Isten tüzes, felkent emberei által vezetett korai hívők bátor, harcos, kompromisszum nélküli erőt képeztek, elkötelezve magukat arra, hogy lerombolják az ördög minden erősségét mindenhol. Ők voltak a Mindenható ‘földi támadó’ csapatai. Sok szenvedést, nehézséget és üldöztetést tűrtek el azért, hogy lássák saját generációjuk idején az evangélium terjedését ‘az egész világon’.

Mi ezzel szemben láthatóan jobban szeretjük “elegáns” módon kibontani Isten királyságának vitorláit. A Biblia azt mondja nekünk, hogy az utolsó napokban az emberek “inkább az élvezetek, mint Istennek szeretői lesznek”. Ez azt jelenti számunkra, hogy ez “az idő akkor fog eljönni, amikor nem fogják eltűrni a tiszta tanítást, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük” (2 Tim 4.3). Nem az az igazság, hogy a huszadik századi hívők kitaláltak maguknak egy “azonnal fogyasztható”, kényelmes keresztyénséget? Nem olyan keresztyénség ez, ahol mindenki, gyakran az igehirdetők is azt érzik, hogy az ő feladatuk inkább a szórakoztatás és hízelgés, mint  a fegyelmezés és a felébresztés? Nem olyan keresztyénség ez, ami Isten utáni ‘éhség és szomjúság’ helyett sok év óta látható módon csak ‘áldásokra’ vágyik? Nem egy olyan keresztyénség ez, ami láthatóan a “boldogságban” érdekelt inkább, mint valóságos szentségben? Ki tagadhatná, hogy e század emberei ott érzik otthon  magukat, ahol valószínűleg a  legkényelmesebb, a legjobban kifizetődő? A mai gyülekezetek az írott történelem leggazdagabb, legmegelégedettebb gyülekezetei.

Ahelyett, hogy a pénzünket ma a szegényeknek adnánk láthatóan jobban szeretünk adni a ‘gyülekezeti épület kincsestára’ számára vagy híres nagy szolgálatokra. Közben 40.000 gyermek hal meg minden nap éhségben, betegségben és a körülöttünk lévő világ a pokolba megy, mi kényelmesen ülünk ‘megpihenve a Sionon’, szép énekeket énekelve, hogy mennyire szeretjük Jézust, hogy olyanok legyünk, mint Ő. “Miért hívtok engem Úrnak és nem cselekszitek azokat a dolgokat, amiket mondok?” – panaszkodik szomorúan a Megmentőnk. “Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem” – mondja az Úr. (Máté 15.8).

A keresztyénségnek ez a generációja - sokkal inkább, mint bármelyik - elkövette azt a bűnt, hogy mindent felhígított (vagy elárult), amit Jézus mondott. Nem csoda, hogy embereknek és az ördögnek is nevetsége tárgyává váltunk. Az ‘önmagunk halálba adása’ és ‘a kereszt naponkénti felvétele’ helyett, ma jobban szeretünk egy sokkal “kényelmesebb” életmódot és üzenetet: “Jézus szeret téged és egy csodálatos terve van számodra” (miközben természetesen szelíden szól a zene). Egy kényelmes, egoista ‘Mikulás Télapó’ evangélium egy kényelemszerető, önimádó generáció számára. Csoda, hogy langyos gyülekezetek vannak, amikor a hirdetett evangélium is langyos?

Ma az egész nyugati társadalom össze van zavarodva: Házasságtörések, fiatalok öngyilkossága, tizenévesek terhessége, csoportos erőszak, drog problémák, stb. Évről évre jobban látszik, hogy a gonosz egyre több területet nyer, miközben a mai beteges “boldogság klub” gyülekezetek befolyása egyre kisebb lesz. Nekünk ‘a föld sói’-nak kell lennünk - megsózva a világot Isten szeretetével és igazságával. Lehet, hogy a sok hiányosság nagy részéért a felelősség közvetlenül a gyülekezetet terheli? Jézus azt állította, hogy az a só, ami elveszítette az ízét “nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” (Máté 5.13). A világ valóságos válaszokra vár, de mi mindannyian ‘ízetlen’ - semmire nem használható  dolgokkal – próbáljuk etetni őket. Mit hallunk ennek ellenére, mivel dicsekszik  a mai ‘Laodiceai’ gyülekezet? “Gazdag vagyok, meggazdagodtam és semmire sincs szükségem!” Beteg, íztelen gyülekezet - langyos gyülekezet – hogyan fogjátok elkerülni az ítéletet, amit Isten megígért nektek?

Ma úgy tűnik mintha a gyülekezet valamiféle megállapodást kötött volna az ördöggel: Nem támadunk téged olyan keményen, ha te sem fogsz támadni minket! (Azt mondom nektek, hogy Isten új megmozdulása nem fog belemenni ilyenfajta megállapodásba!) Nincs értelme, hogy a gonosz egy igazi üldözést hozzon a mai gyülekezetre: Jobb, ha aludni hagyja őket! Végül is nem sok kárt okozunk a gonosznak a gyülekezet jelenlegi állapotában. Milyen könnyű a mai gyülekezetet figyelmen kívül hagyni! A mai időkben a világ virraszt inkább és valóban felkelti a figyelmet, ha valami nagy botrány történik vagy valami, amin mások nevetnek. Mint korábban mondtam, nevetség tárgyává váltunk mind az ember, mind pedig az ördög számára. 


ÍTÉLET ÉS REFORMÁCIÓ

...

Izraelhez hasonlóan, sok mai gyülekezet vezetője egyértelműen bűnös a kompromisszum (megalkuvás, felhígítás, letompítás, elhallgatás) vétkében: a hirdetett ige sok éven keresztül erősen felhígított és letompított volt. A vezetők különböző mértékben, de kiszolgáltatták magukat az ‘emberektől való félelemnek’. Sokan közülük attól félnek, hogy a kompromisszum (megalkuvás) nélküli igazság hirdetése miatt egyesek “megsértődnének” és elhagynák a gyülekezetet (ne felejtsük el, kik fizetik a vezető(k) bérét!). Ezért az igehirdetésekben teljesen az látszik, hogy modern marketing-fogásokat alkalmaznak: “hangsúlyozni a pozitív és elhagyni a negatív” dolgokat (természetesen viccekkel és szórakoztató történetekkel fűszerezve). Nem beszélnek ‘bűnről, megigazulásról és ítéletről’! Természetesen az égetően szükséges BŰNBÁNAT hirdetéséről sem lehet szó a langyos gyülekezetben.

...


ÉRZÉKISÉG AZ EGYHÁZBAN

Az utóbbi húsz évben mélyen benne voltam az un. Pünkösdi-karizmatikus mozgalomban és azt kell mondanom, hogy igen szomorú volt számomra megtapasztalnom ennek a mozgalomnak a fokozatos hanyatlását, amiben mindig is sekélyességet éreztem: ‘érzések és megtapasztalás’-alapú keresztyénség. Az
igehirdetésekben látható módon folyamatosan előtérbe kerültek a meleg ‘pozitív hangú’ üzenetek és a népszerűség hajszolása. A zene egyre ügyesebbé és szórakoztatóbbá vált; az emberek láthatóan egyre inkább abban voltak érdekeltek, hogy ‘jól érezzék magukat’; áldásokat, érzéseket és ‘az Úr érintését’ keresve inkább, mint Isten tetszését. Az igehirdetők és dicsőítés vezetők egyre inkább kezdték magukat úgy érezni, hogy az embereket ‘szórakoztatniuk’ kell, hogy megtartsák a látogatókat és az emberek pedig kezdték elvárni, hogy SZÓRAKOZTASSÁK őket.

Mi ez a valóságosan is érzékelhető óriási lecsúszás egy ‘Szent Szellemre alapozott’ keresztyénségből, egy az emberek ‘lelki’ (érzelmi) életét kiszolgáló keresztyénségbe? (Mint jól tudjuk a lélek az emberi érzések lakóhelye.) Miért olyan veszélyes a ‘lelki’ keresztyénség, ha a puszta érzések (ami jöhet éppen egy jobbfajta zene eljátszásakor vagy bármi más forrásból) elkezdenek egyre inkább döntő szerepet játszani a hívő  életében? A hívő elkezd a heti Istentiszteleti alkalomban bízni, hogy ott egy érzelmi ‘feltöltődést’ kap. Egy olyan keresztyénség, ami tág teret ad az érzéseknek és megtapasztalásoknak, ahogy azt a történelem ismételten mutatja, széles és nyílt terep a megtévesztés számára Az ember érzelmi területe közismerten alkalmas arra, hogy manipulálják. Bármilyen mozgalom, ami “lelki” gyakorlatokat folytat, annak emberei nyitottá válnak olyasmire, ami könnyen démoni megtévesztéssé válhat. Ezért figyelmeztet minket a Biblia arra, hogy ‘ne legyünk érzékiek és testiek’, és beszél ‘a test halálba adásáról’. A bukott lélek területe kívánja meg leginkább, hogy ‘keresztre legyen feszítve’.

Ez még nem kell, hogy azt jelentse számunkra, hogy öröm vagy ‘érzés’ nélkülivé kell válnunk bármilyen értelemben! Azonban azt kell, hogy jelentse, hogy képeseknek kell legyünk felfedezni és elkerülni a lelki manipulációkat vagy az ilyenfajta hamis ‘szellemi’ megtapasztalásokat. Isten imádását ‘szellemben és igazságban’ kell keresni és nem lelki kicsapongásokban. Ott ahol ‘lelki erő’ működik, a gonosz mindig teret  kap. A legismertebb kultuszok némelyike, pogány vallások és New Age-es gyógymódok stb., a lelki megtapasztalások körül forognak, ami megnyitja az embereket a démoni erők számára. Mint az jól ismert, a lelki erő a lényege a boszorkányságnak is. Ez egy valóságos ‘Jezabel’-i birodalom. Egy általam ismert közbenjáró mostanában egy nagyon kifejező álmot kapott, ami közvetlenül kapcsolódik ehhez a témához. Egy nagy pünkösdi gyülekezet ‘irányító-termében’ találta magát. Azért volt ott, mert neki  kellett vezetnie a dicsőítést a gyülekezetben azon a héten és már kiválasztotta azokat a dalokat, amiket úgy gondolt, hogy énekelni kellene. Volt azonban az ‘irányító teremben’ egy ‘cinikus’, kifestett, érzékien öltözött asszony (Jezabel), aki úgy tett,  mintha hatalmat gyakorolna és elkezdte átvizsgálni a kiválasztott dalokat, sokat helyettesítve azok közül a neki tetsző dalokkal. A közbenjáró felfedezte, hogy az asszony által kiválasztott dalok ‘érzékekre ható’, másodosztályú, világias dalok voltak! Ez volt megengedett a dicsőítő szolgálatban! Jogos haraggal azt mondta az asszonynak: “Ez a hely tele van Jezabel szellemével és te mindenkinél jobban tele vagy vele!” Az asszony akkor szánalomra indító módon elkezdett zokogni (nem bűnbánatból, hanem inkább azért mert leleplezték – ‘Jezabel’ gyakran sajnáltatja magát, ha leleplezik). Amikor a közbenjáró megkérdezte tőle a gyülekezet pásztorának nevét azt válaszolta, hogy ‘Pásztor Szürkeszájnak’ hívják.

folyt. köv.


2012. június 20., szerda

Az eljövendő nagy reformáció - 2. rész



Tetszik ez a könyv nekem! Folytatom részek törlése nélkül.

3. Fejezet 
VALLÁSOS SZÉLSŐSÉGEK: TÖRVÉNYESKEDÉS kontra SZABADOSSÁG 


Az emberek jellemző módon hajlanak a szélsőségekre és a gonosz ezt századokon keresztül sokszor felhasználta, hogy megvakítsa és  félrevezesse a gyülekezetet. Ha nem tud bennünket túl messzire taszítani egy irányban, akkor megpróbál bennünket a lehető legmesszebbre taszítani a másik irányban. Különböző formái vannak a megkötözöttségeknek és a megtévesztéseknek, amikben a gyülekezet az évek során  elbukott. Ezek közül a két legelterjedtebb megtévesztés a ‘vallásos’ szélsőségek területére esik: a farizeusi-típusú törvényeskedés  és szellemi büszkeség az egyik oldalon és a “kegyelem túlhangsúlyozása”, a korlátok elvetése és egy ‘tapasztalatközpontú’ keresztyénség a másik oldalon.

Az elmúlt tíz év során óriási mennyiségű tanítás jelent meg a vallásos “törvényeskedést” kipellengérezve, ami nagyon jó dolog. Nem meglepő azonban, hogy az inga most láthatóan az ellenkező szélsőség irányába lendült ki. Amit mostanában főként sok pünkösdi/karizmatikus gyülekezetben látunk, az egy hasonlóan veszélyes túlhangsúlyozás: túlzott-szabadság (szabadosság) avagy ‘a kegyelem túlhangsúlyozása’ a tanításokban, ami szintén nagy hibához vezethet, mint ahogyan az sokszor már megtörtént a történelem során.

Ennek a fejezetnek a célja, hogy fellebbentse a fátylat az ördög munkájának gyakran finom (mégis halálos) munkájáról e két vallásos szélsőséget tekintve. Érdemes megfigyelni, hogy mindkét szélsőséges irányzatra az alapvetően igaz, komoly, keresztyén igazságoknak az eltorzítása jellemző. A ‘törvényeskedés’ szélsőségessége gyakran csupán az igazi bűnbánat/szentség tanításnak egy erős eltorzítása, míg a ‘kegyelem-túlhangsúlyozásának’ szélsősége a Jézus Krisztusban való szabadság igaz tanításának nagymértékű eltorzítása. Mi történik akkor, amikor ezeket a valódi igazságokat szélsőséges módon túlhangsúlyozzák és a végén kiegyensúlyozatlanná, valójában veszélyes hibává válnak. Pillanatnyilag a “kegyelem túlhangsúlyozásának” szélsősége az, ami túlsúlyban van sok gyülekezetben, azonban szeretném, ha részletesebben szemügyre vennénk mind a két szélsőséget, kezdve a “törvényeskedés” oldallal.

A ‘törvényeskedő’ vallásos formának Jézus idejében a legismertebb szószólói - mint az tudjuk - az írástudók és a farizeusok voltak. Sok ember gondolja azt, hogy a farizeusok törvényeskedése nagymértékben csupán a ‘hagyományok’ körül forgott, azonban messze többről volt szó. A vallásosságnak ez a formája nagyon szövevényes és sokféle formában jelenik meg. Jézus úgy beszélt  róla, mint ‘kovász’-ról, ami szétterjed, mint a rák és mindent megront, amit elér. Úgy gondolom, sok keresztyén nagyon meglepődne, hogy a farizeusi-típusú vallásosság különböző formái milyen mélyen jelen vannak a jelenlegi modern gyülekezetekben. Ez egy halálos méreg! Ennek a résznek az a célja, hogy megvilágítsa a törvényeskedő vallásosság sok formáját, ami olyan nagymértékben befolyásolja a gyülekezetet a mai időkben.

A farizeus-típusú vallásosság kétség nélkül egyik legnyilvánvalóbb eleme a “maradiság” (a régi szokásokhoz való ragaszkodás és ellenállás minden újjal szemben). Szemmel láthatóan sok nyugodt keresztyén van (sokkal kevesebb, mint lenni szokott), akik mindazáltal nem voltak nyugodtak a 1960-as években, nem szólva az 1990-as évekről. A keresztyénség e körére a nagyon “tiszteletre méltó, konzervatív középosztály” életszemlélete a jellemző, akik hajlanak rá, hogy megítéljék - különösen a fiatalokat - a hajviseletük, a ruhájuk vagy a zenei stílusuk miatt, ami a saját konzervatív életük egyhangúságával áll összefüggésben. Más szavakkal ez a réteg nagyon szerény igényű, ezért az embereket inkább a ‘külső megjelenésük’ alapján ítéli meg, mintsem a ‘szívük’ alapján. Számukra a külső tényezők rendelkeznek a legnagyobb jelentőséggel.

Milyen benyomásokat szereznek a világi emberek ma,  amikor bemennek egy ilyen keresztyénekből álló gyülekezetbe? (Gondoljunk arra, hogy a látogatók lehetnek banda tagok, drogosok, New Age-sek stb.). Egyre gyakrabban az a meggyőződésem, hogy azok a benyomások, amiket ma egy gyülekezetbe látogató ember szerezhet az, hogy Isten valóban egyetlen embertípust szeret, ami mézes-mázosan “szép”, ízlésesen öltözött, rendes és tiszteletre méltó. Ezért az az  érzésük támad, hogy nekik mindenekelőtt meg kell változtatni az öltözködésüket, önmaguk kifejezési módját, a hajviseletüket, mindazt, ahogyan dolgokat tesznek,  mielőtt egyáltalán jöhetnének Istenhez és İ elfogadná őket. Mert, mint mindenki tudja, Isten csupán a “szép, tiszteletre méltó” embereket szereti, nem?

Mondd meg nekem, mi az a hallgatólagosan ki nem mondott üzenet, amit néhány gyülekezetvezető még mindig hirdet ma? Nem az, hogy neked elegánsnak, jól-öltözöttnek és (rendszerint) Biblia iskolát végzettnek kell lenned, ha mások felé szolgálni akarsz? Ezek olyan hazugságok, amik nagyon sok ember gondolkozásmódját befolyásolják a keresztyénséggel kapcsolatban. Az érdeklődők nagyon gyakran elmennek mellettünk, még mielőtt kinyitnánk a szánkat! Sok világi ember még mindig barátságtalan, konzervatív és hátrafelé tekintő embereknek látja a Biblia-hívő keresztyéneket. (vagy inkább “különösnek”). A keresztyénség ezért egyáltalán nem látszik ‘fontosnak’ számukra. Azt mondom most nektek, hogy az ilyen kimondatlan üzenetek meg fognak változni az eljövendő Ébredés idején. Sok szempontból pontosan az ellenkezője lesz mint, ami most van. Az az ember, akit valójában keresünk az a ma embere, gyakorlatias, ugyanakkor csodatévő és Szellemmel-betöltekezett keresztyén. A korai gyülekezet elmondhatta ezt magáról, és ugyanezt fogja Isten visszahozni ismét az eljövendő megmozdulása idején.

A Szentírásból világosan látszik, hogy Jézus földi  szolgálata során szándékosan a szegényekkel és a “bűnösökkel” azonosította magát. Mind Ő maga, de az üzenete is rendkívül ‘időszerűek’ voltak az akkori utca embere számára. Egy közönséges istállóban született. Maga választotta meg azt is, hogy úgy végezzék ki, mint egy közönséges bűnözőt - két tolvaj között felszegezve  egy fa keresztre. A farizeusok elkeseredetten kritizálták Őt - a nyilvánvalóan ‘laza’ (emberi hagyományokat nem tisztelő) - magatartása miatt, és próbálták a követőivel együtt rájuk erőltetni a vallásos magatartási szokásaikat. Jézus számukra nem látszott eléggé szabályszerűnek, vagy a külsőségeket tekintve eléggé “szentnek”! Nem nézett ki jól, nem öltözködött divatosan, a beszéde is kifogásolható volt, és a tanítványai még rosszabbak voltak! Egy ilyen tarka, alvilági életű társaságnak olyan szalonképesnek kellene látszani, mint a napjaik képzett vallási vezetői? Végül is “Jöhet bármi jó dolog Názáretből?”

A farizeusok azt mondták Jézusra, hogy a “bűnösök barátja”. Jézus azonban nem figyelt rájuk. Ő azért jött, hogy ‘megkeresse és megmentse az elveszetteket’. Azt mondta, hogy “János jött és sem nem evett, sem nem ivott és azt mondták rá: ‘Ördög van benne’; és az Ember Fia eljött, aki eszik ÉS ISZIK és azt mondják ‘Nézd csak, nagyétkű és részeges, vámszedők és bűnösök barátja!’ A bölcsesség mégis igazolta a cselekedeteit” (Máté 11.18-19). Jézus az egyszerű emberek barátja volt. A legtöbb idejét velük töltötte, megosztva velük mind örömét, mind pedig szomorúságát. Megértette őket, egy nyelvet beszélt velük. A vallásos emberek üldözték a legjobban. Végső soron ők is feszítették keresztre.

Mint sok korábbi Ébredés esetében az eljövendő Ébredés - a vallásos és ítélkező emberek részéről - ugyanazokkal a reakciókkal fogja szembetalálni magát, mint korábban. John Wesley irritálóan ítélkező volt a saját idejében: “… Ő és faragatlan, laikus, rongyos prédikáló csapata (üstfoltozók, utcaseprők, kocsisok és kéményseprők) mentek előre, hogy megfertőzzék az emberek lelkét.” Wesley gondolkozásmódja sok szempontból megegyezett az Üdvhadseregével: “… nem  csak azokhoz menni
állandóan, akik szükségben vannak, hanem azokhoz, akiknek leginkább szüksége van rád.” Mozgalmuk mindenféle értelemben egy ‘utcai mozgalom’ volt. Wesley volt az (Luther Mártonnal és William Booth-al együtt), akinek a mondását korábban idéztük: “Miért kellene az ördögnek rendelkeznie a legjobb zenével?” Ezek az emberek olyan keresztyénségre vágytak, ami a mindennapok utca-embere számára életet adó és fontos. Ez azért is lehetett így, mert napjaik ‘kocsma’ zenéjét használták a dicsőítéshez és a harci énekekhez!

Számomra figyelmeztető jel, ha valakinek az életében egy törvényeskedő ‘vallásos’ erősség van, ezért nem láthatják meg, hogyan tudná Isten valami módon felhasználni például a mai rock zenét. Tulajdonképpen ezek az emberek nem különböznek azoktól a vallásos emberektől, akik - pontosan ugyanilyen alapon - szembeszegültek a korai Üdvhadsereg zenéjével. Milyen sokan vétkeztek megítélve ezt a zenei stílust a ‘külső megnyilvánulása’ alapján, ahelyett hogy a megváltozott ‘szívek’ állapotát látták volna, ami nagyon hasznos Isten dicsőítésére. Én sem gondolok egy jobb zenei formára, amit ’harci-himnuszként’ használnunk kellene!


A LÁTSZAT FENNTARTÁSA

A keresztyének többségére igaz ma, hogy a “látszat fenntartása” sok hívő életének szerves részét képezi. Az új megtérők láthatóan nagyon gyakran olyan benyomásokat szereznek, hogy az első dolog, amit szükséges megtanulniuk a keresztyén életről az a “szerepek” játszása; milyennek mutassák magukat mások felé. Látható módon arra a következtetésre jutnak, hogy valójában a ‘külsőségek’ a lényegesek. A beilleszkedésük érdekében, öntudatlanul elkezdenek engedelmeskedni  a modern keresztyének kimondatlan elvárásainak; mit cselekedjenek és mit ne. Mosolyogva, ‘szeretettel’ kell nézni minden alkalommal a gyülekezetben, fel kell emelni a kezed és tapsolni, mint mindenki más (nehogy azt gondolják, hogy valami ‘baj’ van veled), nem cigarettázhatsz (de fogsz, amikor nem látják), ne piszkáld az orrod stb., és mindig úgy kell kinézned és cselekedned, mint egy ‘jó keresztyén’. Mit adunk át az új megtérteknek? Nagyon egyszerű. Megerősítjük magunkat abban, ami sok esetben a mai keresztyénség köreiben alapvető viselkedési móddá vált:  a ‘KÉPMUTATÁS’ (külsőleg jó ‘látszatot’ mutassunk magunkról).

A Biblia a színlelésre (szerepjátszásra) más szót használ, egyszerűen “KÉPMUTATÁS”-nak nevezi. Jézus mondta: “Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.” (Máté 23.27).

Ez ma is igaz, mert a gyülekezeteinkben meglehetősen sokan vannak ‘szépen felöltözött, “jó színészi képességekkel” rendelkező emberek. Ők pontosan tudják, hogyan kell szépen felöltözni, barátságosan mosolyogni és ‘légy áldott’-ot mondani, hogy külsőre olyannak látszanak, mintha valódi keresztyének ‘szellemi közössége’ lennének, akiknek kicsit mélyebb kapcsolatuk van Istennel. A gyülekezet éveken át ezt a képet mutatta. Ugye ez semmivel sem kevesebb, mint egy farizeus-típusú képmutatás modern formában?

Ezt a fajta képmutatást a modern keresztyének sokasága hallgatólagosan úgy veszi, mint egy “normális” dolgot. Sok hívő olyan hosszú időn keresztül színlelte már, hogy “jó keresztyén”, hogy valójában eljut oda, hogy elhiszi saját hazugságait! Amikor más keresztyének között vannak hirtelen elviselhetetlenül “széppé”, “örömtelivé” és “szeretetteljessé” válnak. Ez egyáltalán nem a “Szent Szellem” szerinti igaz szeretet, hanem inkább egy gátlástalan szerepjátszás eredménye: egy hamisítvány. Teljesen mesterkélt. Ezt én ‘ál’- vagy hamis szeretetnek hívom. (A Szent Szellem gyümölcse természetes módon működik, azt nem kell eljátszani.) Ki állhatna ellene egy ilyenfajta képmutatásnak, amikor ez ma annyira elfogadott a gyülekezetekben? Meg vagyok győződve, hogy a hamis szeretet, a hamis alázat és  a hamis szellemi dolgok akadálytalanul terjednek ma mindenhol a keresztyének között. Ez azt jelenti, hogy mindent úgy kell tennünk és mondanunk, hogy az a legjobban “nézzen ki”. Ma még ez a farizeus-típusú vallásos emberek egyik nagy erőssége, ami hatással van a mai keresztyénekre.

Meg vagyok győződve, hogy Isten akarata az, hogy azok az emberek, akik “nagy színészek” és talán egy század százalék ‘igazság’ van az összes dolgukban, egyáltalán ne játsszanak szerepet többé. Hiszem, hogy Isten akarata az, hogy valóban átláthatók legyünk, ne csak a szavainkban, hanem a mások előtt való cselekedeteinkben is. Szükséges, hogy “realista”, józan (két lábbal a földön járó) emberek legyünk a világban, mert a világ sóvárog a realitás és az igazság után. Ha megnézünk egy fent felvázolt képmutató (hamis) ‘keresztyént’, akkor tulajdonképpen az a becstelenség és a hazugság egyik formája.

A rosszul értelmezett ‘szeretetben-járás’ azt hozza magával, hogy elviselhetetlenül “szépeknek” kell lennünk (mert mindenki hasonlóan cselekszik), ami hiszem, hogy nagyon káros és hamis dolog a modern keresztyénség  körében. Ez a fajta hamis “szeretet” az oka annak, hogy nem szabad megbántani senkit, ezért gyakran kompromisszumot kell kötni és lemondani az igazság  kimondásáról és megcselekvéséről, csak azért, hogy megőrizzük az emberek jó-érzését. Az 1 Kor 13.6. elmondja nekünk, hogy mi az igazi – Szent Szellemtől való szeretet. “Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal”. Ez egy jó próba. A keresztyének ma nagyon gyakran félnek a bőn és a langyosság együttes jelenléte miatt a gyülekezetben, mert a bűnt megítélni és igazság szerint cselekedni olyan “szeretetlen” lenne. Ezért csendben maradnak, kompromisszumot kötnek és lemondanak az igazság kimondásáról, holott szólni kellene. A valóság az, hogy ez egyáltalán nem igazi “szeretet”. Ez egy magalkuvás! Az igazi, ‘Szent Szellemtől’ való szeretet mindig gondoskodni fog róla, hogy elmondjuk az életet jelentő igazságot, még akkor is, ha néhány ember megsértődik miatta. Mindent egybevetve jobb megkockáztatni, hogy másokat esetleg megbántunk, mint azt, hogy emberek  a pokolra menjenek. Ez az alapelv valósul meg sokszor Jézus szolgálatában is.

Bizonyos lehetsz benne, hogy akiket Isten használni fog az eljövendő Ébredésben azok rendkívül “reális”, józan (két lábbal a földön járó) emberek lesznek. Bátrak lesznek, kompromisszum nélkül ‘kimondják az igazságot szeretetben’ függetlenül attól, hogy annak mi lesz az ára. Ezek az emberek időnként rendkívül félreértettek és üldözöttek lesznek és pontosan érvényes lesz rájuk, hogy “…az  ő életüket nem kímélték mind halálig”. Ez lesz Isten szent serege – egy dicsőséges, szeplőtelen Menyasszony, aki teljesen illik Vőlegényéhez, aki a királyok Királya, az uraknak Ura. Mint korábban mondtam, ezek közül a megtisztított és felkent ‘menyegzői’ harcosok közül sokan meglehetősen nyers és külsejüket tekintve ‘nem lesznek vonzó kinézető’ emberek, azonban Isten számára a ‘belső’ az, ami számít. (Emlékezzünk rá, hogy az Úr első legnagyobb apostolai közül néhányan ‘egyszerű’ halászok voltak, stb.). Istennek ezek az új harcosai (férfiak és asszonyok) megmosottak lesznek - “fehérebbek a hónál” - , teljes átláthatóságban, tiszta szívvel fognak élni  az Úr előtt. Az egyetlen vágyuk az lesz, hogy teljes ‘szívvel, elmével, lélekkel és erővel’ szeressék az Urat és megdicsőítsék Őt. Ezek az emberek nagy erővel fognak menni előre “lerombolva a gonosz minden munkáját” a Jézus nevében.


GÁTSZAKADÁSOK

Nemrégen egy közbenjáró küldött el nekem egy általa kapott látást, ami egy hatalmas gátról szólt, ami óriási mennyiségű vizet tartott vissza, de fokozatosan leomlott a tetejétől az aljáig és ez által nagy árvizet okozott. Isten a látásban megmutatta neki, hogy a gát “az emberi szervezet”, ami visszatartja  az Ő felkent szolgálóit (az Ő felkenetését) és a kiáradást a nemzetek felé. Egy meghatározott időpontban ez a szervezet képtelen lesz visszatartani a szolgálók ‘kitörését’, amit Isten elrendelt az utolsó napokra. Ezek azok a szolgálók, akiket Isten éveken keresztül elrejtettségben készített fel, hogy Isten időzítésére várjanak.

Ki tagadhatja, hogy a mai gyülekezeti szervezet láthatóan azzal a céllal jött létre, hogy nagymértékben akadályozza Isten tervének megvalósulását az İ népe életében? Nem megyek nagyon messzire, ha azt mondom, hogy az ördög nehezen tudna jobb módot kitalálni arra, hogy a gyülekezetet megkötözöttségben tartsa a jelenlegi gyülekezeti szervezet által! Ma tulajdonképpen még mindig egy “pap/laikus” rendszerünk van, ami azt jelenti, hogy néhány embert elküldenek Biblia-iskolára, hogy ismeretet, tudományos fokozatot, diplomát szerezzen, és azután ők lesznek a gyülekezet ‘minősített’ vezető szakemberei. Ez a gondolkozás teljesen ellentmond a Szentírásnak! Erősen kétséges lenne, hogy sokan az első apostolok közül valaha is képesek lettek volna-e letenni a mai vizsgákat, nem szólva a ‘hittudományi tudományos fokozatokról vagy a teológiai diploma’ megszerezéséről!

A “papság/laikusok” rendszert sok évszázadon keresztül nagyon jól használta a gonosz, hogy a Katolikus Egyházat megkötözöttségben tartsa. Ha egy ember (vagy egy kis csoport) szakemberként” ki van nevezve, hogy mindent működtessen a gyülekezetben, akkor nagy részben elveszik az egyszerűség és az eredeti keresztyénség életet adó ereje. A gyülekezet maga (és nem az “elfogadott” Bibliaiskolai rendszer) a feltétele, hogy egy életre szóló kiképzés alapja legyen, hogy “hittel és Szent Szellemmel teljes” új, felkent szolgálók tudjanak folyamatosan felállni. (lásd példaként Filep vagy István esetét az Apostolok cselekedete könyvében). A mai gyülekezetek “minősített szakemberei” valami módon hajlamosak rá, hogy mindent ők
működtessenek (ez azért van, mert végül is ők kapnak fizetést a munkájukért!) miközben a gyülekezet ül és néz. Ilyen környezetben bárki, aki igazi - ítéletet tartalmazó vagy más “kényelmetlen” - üzenetet hoz, azt nem szívesen hallgatják, mert a vezetőség érdeke az, hogy semmi se veszélyeztesse a gyülekezet “zavartalan működését”. Végül is meg kell őrizni az emberek ‘boldogság’ érzését! (Nehogy elmenjenek máshová!).

Amivel ma tulajdonképpen rendelkezünk az inkább egy csomó “boldogság-klub”, mint valódi gyülekezet. Az emberek befizetik a ‘tiszteletdíjakat’ és hátradőlnek, miközben a “szakemberek” végzik a dolgukat. Tönkretettük a gyülekezetet azáltal, hogy helyette egy ‘intézményt’ hoztunk létre, ami sohasem volt cél. Az intézmények majdnem mindig fenyegetettséget éreznek a sok változás vagy a Reformáció miatt. Abból, amit Isten ma mond nagyon világos, hogy Ő nem csupán a mai gyülekezeti struktúra foltozás-jellegű “módosítására” vágyik. Az egyfajta gyógyszerként jó volt a múltban.

Nem engedheti meg, hogy az eljövendő Ébredés meghiúsuljon a régi, megkötöző, szervezeti ‘keretek’ közé való beleerőltetés miatt. Ezért Ő egyszerűen “ki fogja köpni” ezeket a szervezeteket a szájából mindazokkal együtt, akik abba  belekapaszkodnak. Ez nem egy meggondolatlan fenyegetés. Mint már mondtam meg vagyok győződve, hogy ez a nagy “MEGRÁZÁS” már közel van.

folyt.köv.

Részlet:
Andrew Strom
AZ ELJÖVENDŐ NAGY REFORMÁCIÓ 
Új, mélyebb betekintés az eljövendő, az egész világra kiterjedő “Megrázásba”, Reformációba és Ébredésbe című könyvből
Fordította: Abonyi Sándor