"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. szeptember 5., szerda

Éden kertről


Vegyünk két kört.



A kezdeti állapotokban az történt, hogy Isten volt a Mennyben. Megteremtette a Földet, a Földön volt az Éden kertje. Az Éden kertje az a hely, ahol a Menny és a Föld mind a két valóságában jelen volt, de bűntelen állapotjában. A Föld is kezdetben bűntelen állapotban volt. Isten erre helyezte az Éden kertet, amely közvetítő hely is volt a mennyei és a földi között.

Így rajzoltam le a fiamnak:



Mivel a Mennyben nem lehet bűn, ezért történt, hogy az Éden kertje, amelyben a Menny is jelen volt, amikor a bűneset történt: visszavonult. Ahogy írja a Biblia, az Éden kert kapuit ezután lángpallos kerubokkal védte az Úr, hogy többé azon keresztül ne menjen be az ember.

Tehát a két kör, egymástól eltávolodott.

Jézus mondta, akik Ő benne hisznek azok között van a Menny. (Lk 17,21)
Ez nem amolyan szimbolika, hanem egy helyreállítás. Menny és Föld között, létrejött egy új Éden kert.
Jézus által a Menny újra behatolt és kapcsolatba lépett a Földdel.

Ezt így rajzoltam:



Akik Jézusban vannak, ott középen helyezkednek, a volt Éden kert helyén.

Ez még korántsem a kezdeti állapot, mert akkor a Föld is tökéletes, hibátlan volt. A Föld itt még, a halandó, fájdalmas korszakában van, de már úgy, hogy jelen van benne a Menny, Jézus és tanítványai által.
Ez a Szent Lélek korszaka.
Amikor Jézus a Szent Lélekkel van jelen, és uralkodik az Ő testvérei által.

Nem a gonosz uralkodik, hanem a Menny. A Menny közvetítői az Atya által kiválasztottak és Jézus által megigazítottak.

A cél az, hogy minden helyreálljon, és a Föld ne legyen többé bűn alatt, hanem az is az eredeti állapotában a mennyei bűntelenségében legyen. Ez akkor fog megtörténni, ha Jézus király testi mivoltjában jelen lesz.
Az lesz Jézus Krisztus Királyi korszaka. Amikor Jézus Krisztus az emberekkel lesz, és uralkodik az Ő tanítványaival, vagyis testvéreivel.



Mígnem, amikor a Fiú, minden dicsőséget visszaad az Atyának, újra minden mindenekben tökéletesen egy. Tökéletesen megtisztított.
Amikor is az Atya maga a Mennyből jön le, és lakik az emberek fiaival.
Ez pedig az Atya korszaka, örökké tartó, mennyei, tiszta. Vagyis szent, amilyen volt, van és lesz.
Egészen tökéletesen összeforrva az emberekkel: Egy - hiszen a saját képére teremtett minket.




Ezért van az tehát, hogy akik a Mennyből valók, már most magukat megtisztítják, úgy viselkednek, mint a Menny fiai. Szentek és tiszták, és az eljövendőket hirdetik.

Nincsenek megjegyzések: