"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. november 12., hétfő

Egy a Test



Ha valaki azt mondja több Krisztus van, még nem ismert meg semmit. Hát részekre szakítható-e Krisztus? (1Kor 1,13)

Ha valaki azt mondja csak ő van Krisztusban, nem értett meg semmit.

Senki se fuvalkodjék fel az egyik földi 'egyházzal' dicsekedve a másik ellen. (1Kor 4,6)

Egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. (1Kor. 8,6)

Egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. (1Kor10,17)

Az Úré a föld és annak teljessége (1Kor 10,26)

Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának. (1Kor 10,32)

Miért mondod, csak a tiéd a Krisztus?

Mert a Krisztus Ember, és Ő Ember formájában is egészen Isten. És, ha Ember, akkor test.
Tüdővel, szívvel, szemmel, füllel, belekkel. Mert a test egy, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidó, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (1Kor 12,13)

Ki mondta, hogy nem vagyok testvéred?

Ki az aki értelmetlenségével elakarja ferdíteni az Igazságot? Nem mondta-e Krisztus, hogyan lehetek Őbenne? 

Mert a Krisztus Ember, és Ő Ember formájában is egészen Isten. Ember a Menny, 
és tótágast álló Ember a Pokol, aki hátát mutatja Istennek.

Emberek vagyunk mi mindannyian, Ember, Ember. 
Ember az angyal is. Ember volt az ördög is. 
Mert az Isten is Ember.
Melyik emberhez akarsz tartozni? Az Istenihez, vagy a pokolbelihez?
Ha arcodat Isten felé fordítod, mennyei-Ember leszel, ha a pokolbeliekhez ördög-Ember.

Melyik Istenhez?
Egy az Isten, akié a Föld teljessége, rajta minden ember.
Övé az Uralom. Nemcsak látszólagos, hanem valóban, Ő kormányoz.
Ha nem tenné a pokolbeli ördög-Ember, már mindent elpuszított.

És miért mondod, hogy a hit és a szeretet nem jár együtt, kéz a kézben?

Ha nincs benned szeretet, semmi vagy.
Ha nincs benned hit, nem vagy mennyei.
Ha van benned hit, de nincs benned szeretetből fakadó jó cselekedet halott vagy.
Ha van benned szeretetből fakadó jó cselekedet, de nincs benned hit, ismerd meg az Istent.

Ha pedig csak képmutatoskodsz térj meg, mert odaát minden színről színre látható lesz. Te sem viselheted ott a 'mennyei látszatot', mert nem fogod el bírni az igaz Mennyeit, inkább a pokolba ugrasz.
Hogy hátadat mutasd annak, Akit a földi életedben csak érdekből, a hasadért szolgáltál.
Képmutatók, bűbájosok és varázslók mind ugyanazok, akik imitálják az igazságot, hogy becsapjanak másokat, azt mondják, ők - s csak ők - tartoznak Istenhez. 
Becsapnak viselkedésükkel, átvernek szavaikkal, hogy mások őket szolgálják. Nincs bennük semmi igazság, csak az igazság látszata, ami a képmutatás. Hogy mostani földi polgári életükben kényelmet biztosítsanak maguknak, a haszonért, Jézus nevével visszaélve.
Isten szeme azonban minden szívet, minden titkot lát, és ők maguk is odaát, úgy fogjak látni, önmagukat, ahogy Isten látja őket. Ott nem lehet képmutatás. Nem lesz polgári érdek, nem lesz hiúság. Saját magukat ítélik el.
Isten a szíveket vizsgálja, s nem a polgári látszatot.

Ha valaki szereti az Istent, azt már ismeri az Isten. (1Kor 8,3)

Szeresd az Istent, és ismerni fog téged!

Ha szereted Őt, szeretni fogod a testvéreid.
Mert aki nem szereti testvéreit, nem ismer még semmit.

Márpedig, aki igazán és őszintén segítségül hívja az ÚR nevét, az a te testvéred.
Mert egy az Isten.
Egy a keresztség.
Egy a hit.

Aki pedig szereti a testvérét, abban van az Isten.

Mert tudjátok, amikor a testvérek ellen vétkeztek és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. (1Kor 8,12)

Ne állítsátok, hogy csak bennetek az Isten. Mert akikben a Lélek, a hit, a szeretet, és a keresztség együtt, azokban mind az Isten. A Jézus keresztsége már pedig több, mint bármely földi.
Jézus keresztsége a Mennyekbe az Isten-Emberbe keresztel minden embert. Az Ő munkája pedig az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. (1Kor 1,30) Aki Isten-Ember.


Nincsenek megjegyzések: