"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2012. november 10., szombat

Illúzió





"Ha nem hiszitek, hogy én vagyok meghaltok bűneitekben."
(Jn8,24)
 
 
 
Jézus nem illúziót mutatott be.
Emberek manipulációját.
Varázslást.
 
 
A csodák csodák voltak.
Egy csodálatos őszi reggel. A vihar lecsendesítése,
az emberek meggyógyítása, halottak feltámasztása.
 
 
Mert minden ember csak illúziót tud kelteni, másképp teremteni se,
hanem bűvészkedik, szemedet csapja be.
 
 
Ő azonban nem ember volt, nem volt szüksége, hogy manipuláljon,
varázsoljon, bűvészkedjen.
Amikor közöttünk járt, már akkoris, Ő a Teremtő maga volt.
Minden a hatalmába adatott.
Ő maga volt a színről-színre való őszinteség és igaz(ság).
Nem volt benne hamisság.
Nem volt szüksége rá, hogy bármilyen hamissággal kápráztasson el, hogy kegyeidbe férkőzhessen, vagy figyelmedet elterelje a lényegesről a lényegtelenre, és magának szerezzen meg, hogy közben becsapjon téged.
Nem volt szüksége a csodálatodra, sem a pénzedre.
Nem akart meglopni, sem átejteni, sem röhögni rajtad.
 
 
Mindig és mindenkor a lényegesről beszél.
A szeretetről.
Nem képmutatoskodik, nem hazudja a szeretetet, hanem ő maga az.
 
 
Nekünk embereknek ezt képtelenség felfogni.
Pedig Isten körülvesz, benne élünk A csodában, a Föld nevű bolygón, a 'Nap kering körülöttünk', egy csillag se hull le a fejünkre,
minden a megszokott rendben halad, nap-nap után,
és sose tesszük fel a kérdést? Ez talán illúzió?
 
 
Amit Ő teremtett, hogy békében élhess.
 
 
Nekünk embereknek mégse lenne képtelenség ezt felfogni,
mert zsigerileg tudjuk, hogy van Egy Igaz Isten.
De oly sokan hazudták, hogy Istentől jöttek.
Oly sokan megvezettek már minket.
Annnyi hazug képmutatót láttunk, akik szavaikkal kápráztattak el,
hasonlóan szóltak, mint a bárány, de szavaik mögött álnokság volt.
S csak uralkodni akartak rajtunk.
 
 
Istennek papjai - akik annak nevezték magukat - dobtak át minket a palánkon.
Szervezetek és egyházak.
Bűvészkedtek a szemünk előtt, és mi hinni akartunk, hát hittünk.
Mert hinni akarunk.
Mert tudjuk, hogy van Egy Igaz Isten.
A szép szavak csaptak be, amelyek olyanok voltak mintha.
 
 
Trükk.
 
 
Ők a bűbájosok és a hazugok.
Ők a képmutatók.
Minden trükközőnek meg lesz a vége, a kénnel és a tűzzel lobogó tűzben.
Mert Isten soha senkivel nem trükközik.
Soha senkit nem csap be.
Mindenkinek az Igazat mutatja.
 
 
Neki nincs szüksége trükkökre, sem kápráztató bűvészmutatványokra az oltárnál, sem bűvészekre. Sem hazugságokra.
 
 
Egy csendes harmatos reggel az Ő teremtése, ahogyan a szél is,
amely fú, ha akar, a Napot is Ő hozza fel, a felhőket is arrébb kergeti. Nincsen előtte semmi, amit ne tehetne meg.
Még téged is Ő tart életben.


Ő a végtelen, a Mindenható.
Minden az Ővé.
Minden ember, minden állat, minden fű.
Mindent az Ő teremtő ereje tart életben.
Az univerzum legszélén található porszemet is.
Az Ővé.
Semmi sem kerüli el a figyelmét.
Mindenkinek és mindig jót akar.
A legjobbat adja.
Ha nem tenné, nem volna Isten.
De Ő jó, csak minket vezettek meg a trükközők, ámításaikkal,
hogy Isten is csak képmutató, mint minden hazug bűbájos.
 
 
Pedig nem. Isten jó! Valóban jó!
 
 
Jézus látta az Atyát, Ő maga olyan volt, mint Ő. Ő maga volt az Atya látható dicsősége. Őt szemlélhetjük benne.
 
 
Jézus azt mondja:


"Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom." (Jn 8,23)


Később azt mondja, ha másért nem, a cselekedetekért, higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, az Atya pedig bennem.
(Jn 14,11)


Higgyetek Neki, Ő nem trükközött, nem ámított, és ma sem teszi.


Isten van, létezik, és eljött hozzánk. Nem trükkök sokaságával, ámítással és hazugsággal, hanem az Igaz igazsággal.


Higgyetek Neki, mert ha nem hisztek, meghaltok bűneitekben.


A legnagyobb csoda,
a feltámadás.


Nincsenek megjegyzések: