"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. január 17., csütörtök

Hatalom



HAT 1372-től ismert < ige> Ősi, uráli kori szó. A feltehetően uráli alak 'valahová eljut, valahová, valameddig hatol; megy <máshová>. Eredeti jelentése a magyarban csak hatol igében maradt fenn, ahogyan az ennek alapján létrejött 'képes valamire' jelentés is csak származékaiban mutatható ki, vö. hatalom, hatóság.
Ez utóbbi jelentés lehetett az alapja a szó igen korán jelentkező hatóképzői funkciójának is. Gazdag szócsalád alapja lett: hatható, hathatós, hatás, meghatódik, megható, hatékony, hatástalan, hatásos.

HATALOM Származékszó, melynek alapszava a HAT 'képes valamire' ige, végződése pedig az -alom névszóképző, vö. rágalom, siralom. Eredeti jelentése a 'cselekvési képesség; cselekvési jog', további jelentései ebből fejlődtek. Gyakori származékai a hatalmas, hatalmasság, hatalmasságos, hatalmaskodik, hatalmi.


A mi Urunk, Istenünk kezében van minden hatalom, minden cselekvési képesség és jog.


"Tied, URam, a nagyság, a hatalom és a fenség, a ragyogás és a méltóság, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, URam, az ország, magasztos vagy te, mindenek feje! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé."
1Krón 29,11-12

"URam, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben."
2Krón 20,6

"Tőle van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem." Jób 12,13


"Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken."
Zsolt 22,29

"Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom."
Péld 8,14

"Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép."
Péld 29,2

"Akkor ezt mondtam: Többet ér a bölcsesség a hatalomnál, de a szegények bölcsességét mégis megvetik, és nem hallgatnak beszédükre." 
Préd 9,16

"Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott."
Ézs 40,10

"Ó, Uram, URam! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen." Jer 32,17

Jézus imájában: "... és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." Mt 6,13


Az Atya átadott minden hatalmat a Fiúnak. Jézus Krisztusé minden hatalom.



"Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. 
Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek engem."
Dán 7,13-15

"Erre ő így szólt hozzám: Az ÚR igéje ezt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek URa." Zak 4,6

"És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel." Mt 24,30

"Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön." Mt 28,18

Az emberi világunkban emberi hatalmak, királyságok, uralmak, fejedelemségek vannak. Képesek valamire, joguk van cselekedni. Istentől kapták erre a hatalmukat. (Erről bővebben itt: Milyen hatalommal?Ám nem mindegy ezekkel a képességekkel, jogukkal jót, vagy gonoszat cselekednek. Ezt a kapott képességet, jogot vagyis hatalomgyakorlást fogja Isten megítélni a vezetőknél, hatalmasoknál. Hogyan cselekedtek? Két lehetőség szerinti hatalomgyakorlás létezik, az egyik az Isten szerinti jó hatalomgyakorlás, a másik a nagy parázna, a gonosz szerinti. Ezeket cselekedeteikről tudjuk leleplezni. Mégha képmutató, vagyis szájával az Isten szerintit imitálja, gyakorlatban látható, hogy a gonosz szerint működik. Könnyen meg lehet ítélni.
Többfajta hatalomgyakorlás nincs. Csak kettő. Vagy jó, vagy rossz. Vagy Istentől, vagy a Sátántól. Szeretnénk egy harmadik utat beiktatni, - hogy Istenről, az Ő kemény ítéletével ne foglalkozzunk, hogy felmentsük a rossz vezetőket - egy olyat, hogy emberi, - és akkor itt kitalálunk mindenféle rendszer neveket, stb-ket - de sajnos harmadik út, nem létezik. Mindegy, hogy valaki azt  mondja magáról, hogy keresztény, ha cselekedetei gonoszak. Cselekedetei leplezik le a hatalomgyakorlót.

"Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi."
Lk 7,8


"Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett."
Róm 13,1



Az Antikrisztus hatalma:

"Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett."
Jel 13,7


És végül az idők végén a hatalom teljes egészében visszakerül Istenhez, ítélet tartatik minden gonosszá lett hatalom felett, azoknak minden gonosz kiszolgálója felett, akik az ebek. Minden varázsló, bűbájos, parázna; gyilkosok és bálványimádók, hazugok felett, akik a jelenlegi rossz hatalom haszonélvezői. Jel 22,15



"Ezek után hallottam, 
mintha nagy sokaság hatalmas hangon szólna a mennyben: 
"Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké!
 Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, 
mert elítélte a nagy paráznát, aki paráznaságával megrontotta a földet, mert számon kérte kezéből szolgái vérét."
Jel 19,1-2


Nincsenek megjegyzések: