"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. február 16., szombat

Ahol a tetem



Tehát ez úgy van, hogy "Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is."

Mert ha már így ketté vágták Krisztus Testét. Levagdosták róla az egyik kezet, egyik lábat, egyik szemet.
Az ott maradtatik, élettelenül és hát akkor ugye, rágyűnnek a saskeselyűk.
Hol hagyatik?
A Földön. Élettelenül.


ez a kép is jó.
Lesz marakodás.




"Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. 
Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 
Két asszony őröl ugyanott, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 
(Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.)" 
Azok pedig ezt kérdezték tőle: "Hol, Uram?" 
Ő pedig így felelt: "Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is."
Lk 17,33-37



Nincsenek megjegyzések: