"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. február 1., péntek

Közösség


Kivel vagyok közösségben?

KÖZ (950-től) Ősi, finnugor kori szó; 'a test közepe, test, <két végpont közti> közép' Eredeti jelentése a 'személyeket, dolgokat egymástól elválasztó terület, térköz' főnévi jelentése volt. A ma sajtónyelvben használatos 'közösség' jelentés a melléknévi 'közös, mindenkire vonatkozó' melléknévi jelentés hatására jöhetett létre.

A Biblia írja, hogy az apostolok teljes vagyon-közösségben is voltak. Általában eszményíteni szoktuk az apostolok korát, pedig nem volt az könnyebb a mi életünknél. Inkább arról van szó, hogy ők megértették az Igét vagyis az ÚR Szavát.


"Mindenük közös volt." 
Apcsel 4,32

"Az eladott javak árát pedig elhozták, 
és letették az apostolok lába elé, 
azután szétosztották mindenkinek, úgy, 
ahogyan szüksége volt rá." 
Apcsel 4,35

Az apostolok megértették mi a szeretet. Nem más, mint közösség egymással. A közösség, pedig valóban közös dolgainkat jelenti. Ezenkívül nem létezik más magyarázata a közösségnek.
Nem lehet, és nem is kell szétválasztani, a közösséget a szeretettől. Ez a kettő együtt van.

Anániás és Safira esete világította meg a legélesebben ezt a kérdést.
Ők nem akarták az összes pénzüket, a közösbe adni. Vagyis, - itt ugyan a pénzre fókuszál - de jelentése, hogy a közösségből féllábbal mindenképpen ki akartak maradni.

Felmerül a kérdés, mi a csalás?
Kit csalok meg?
A csalás jelentése, értelme, hogy egy már létrejött szövetséget, szövetségben lévő tagot vagy tagokat csapok be, igázok le, fosztok meg. Vagyis nem vállalok teljes szövetséget velük. Ilyen nem lehetséges egy szeretet-közösségben, amely maga a Szövetség. Ha igen, akkor az nem szeretet-közösség, és nem is közösség, mert a közösség szó, csak a szeretetben lehetséges. Minden más, ami nem szeretetben jön létre az nem közösség. Ugyanis az erőszak. Ha egy népen belül meghasonlás, polgárháború, egyik a másik által való elnyomása, stb. van, az nem közösség, hiába egy nép, egy név, vagy egy vér. Ez a nyílt rablás, agresszió a népen belül. Nem közösség.

Minden nép tagjai tehát eredendően közösségben lennének egymással. Vagyis szeretetben. Másképpen nem lehetséges, hogy együtt éljenek. Kölcsönös csere valósul meg egymás között. A pénz nem egy felettébb gonosz, ha a tagok közötti csere, értékben fedi egymást és a pénzt megfelelő fizetőeszköznek fogadták el egymás között. Probléma, ha a pénz értéke nem fedi a cserét. Ez a rejtett rablás, agresszió a népen belül. Ez sem közösség.
A nem közösségben együtt élő emberek között széthúzás, rombolás és pusztulás van. Maga a nép szűnik meg idővel.

SZÖVETSÉG
A sző ige szöv-tőváltozatából keletkezett a -t műveltető igeképzővel és a -ség főnévképzővel. Ugyanezen szövet- tőből keletkezett a szövetkezik ige is gyakorító igeképzővel. Jelentésük a sző ige összekapcsolásra, összefonásra utaló jelentéselemének átvitt értelmű használatából következik.

Tehát a közösség lényege, hogy összeszőjük az életünket egymással. Ezt jelenti a szövetség.

Kik szöv-etkeznek?
Akik szeretik egymást.
Mi a SZERETET?

A szeretet szó alapja:
SZER
Ősi, uráli kori szó. Alapjelentésében 'kapcsolódás, társulás'
'Társul, egyesül, összeköt, összekapcsol, csoport, közösség'.
Ebből származik a szer-ződés is. 
Eredetileg minden szerződés, szövetség alapja a szeretet.

A szeretet olyan kapcsolódás, társulás, ahol kölcsönös adok-kapok állapot áll fenn. Olyan nincs, hogy nem kérünk semmit a szeretetünkért cserébe, hiszen, alapvetően fennáll, a kölcsönös elfogadás, kölcsönösség. Ha ez már nem áll fenn, megszűnik a közösség. A közösség alapja a közös vagyon. A vagyon nem feltétlenül az anyagit jelenti, hanem jelenthet nem megfogható szellemi értékeket is. A közösségben folyamatosan csere zajlik. A csere azt jelenti, hogy változás, átváltoztatás. Az értékek folytonos körbe-körbe áramoltatása a közösségen belül.
"Mindenki azzal szolgáljon amije van."

Ha azonban zavar keletkezik a kölcsönös szeretetben a közösségben akkor, történt valahol egy csalás. Valaki valahol valakit megcsal. Vagyis illetéktelenül megrabol. Többet visz, rabol, mint amennyi a kölcsönös szeretetben jár. Ilyenkor megbomlik a szerződés, és a szövetség. Megszűnik a közösség.

Egészében egy egész ország népét is meg lehet csalni. Ha az adott ország által hozott törvényeket nem tartjuk be. Ezek a belső gazdasági csalások, - adó nem fizetés, adócsalások stb. - ugyanolyan közösség-ellenes cselekedetek, nem pedig az állami vezetők megcsalása, ahogy tévesen ezt hangoztatják. Noha - állítólag - mindenki a saját életének fenntartása miatt teszi.
Ha az ország népe egymással közösségre törekszik a törvényeket betartja és tiszteli. De ehhez szükséges, hogy olyan törvények is szülessenek, amely az egész népre nézve nemcsak üdvös, vagyis életfenntartó, hanem közösségteremtő is.

Ezt kellene letisztázni, hogy ha az - állítólagos - életfenntartás már súlyos nehézségekbe ütközik, nem-e kell a felső vezetésnek a törvényeken változtatni? Mert, ha nem lehetséges életfenntartás, evidens közösség sem lehet. Vagy megkérdezni, és letisztázni, mi az minimum életfenntartás a közösségben? Mivel ezek nincsenek letisztázva, mindenki azt mond, amit akar, vagyis mit miért nem tart be. Milyen törvényt miért hág át. Stb. Ezek a törvénytelenségek önmagukban súlyos visszásságot szülnek egy népen belül, így aztán a végén közösségről semmiképpen nem lehet beszélni. Elburjánzik a kevélység, gőg, büszkeség, és mások leigázása. Ahol leigázás, félelemben tartás van nincs közösség. Az rabszolgaság. Ahogy a közbeszédben ez is - teljesen normálisan és a valóságot lefedve - az utóbbi időkben megjelent.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy a nép vezetői miért nem akarnak definíciókat tisztázni? És mivel nem tisztáznak, ezért a közbeszédben megjelenik, hogy mert ők is csalnak. Tehát itt így is legalizálódik a csalás maga az ország népén belül. Ami teljességgel közösség ellenes.
Ahol csalás van, ott nincs közösség.

CSAL
Ismeretlen eredetű. Eredetileg igenévszó lehetett. Az igenévszó folytatása egy  'ámít, becsap' jelentésű ige, melynek számos származéka jött létre, például: csalárd, csalatkozik, csalóka, csalogat, csali, csalódik. A csal magas hangrendű párja a csel.
'csapda' jelentésű névszói tag. Eredetileg vadászathoz  használt.

Nem csak egymás vagyis emberek között, hanem egy másik horizontális szinten is létezik a csalás. Amikor már nemcsak embereket csapnak be a közösségen belül, hanem azt hiszik a csalók, hogy magát az Istent is becsaphatják.


"Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." 
Apcsel 5,4

"Ti mégis be akartok csapni engem!" 
Mal 3,8

"Átok sújt benneteket, mert be akartok csapni engem!" 
Mal 3,9

A bűn, tehát emberek között rombol, pusztít, de van fokozása a dolgoknak, amikor már annyira felfuvalkodott egy ember, vagy ember csoport, amikor nemcsak embertársait rabolja meg, hanem megfelejtkezik Istenről is. Mind a kettőnek a vége: bukás.

Cserbenhagy
Összetett szó, mely a cserben hagy szólásból vált szóösszetétellé. Előtagja a cserfa kérgéből készült, a tímármesterségben használt csersavat jelöli, vö. cser. Ha a nyers bőr túl sokáig marad a csersavas lében, tönkremegy. Ez a konkrét jelentés jellemezte a cserben marad 'tönkremegy, értéktelenné válik' szólást, melynek átvitt értelmű 'szégyent vall' használata is kialakult. A cserbenhagy másodlagosan, az előbbi szólás átvitt értelmű jelentésének kialakulásával jött létre.

CSERben hagyni, kialakult szövetségben lehet. Leginkább példázza, a házasság, konkrétan a nő elhagyása a férfi részéről. Az ÚR gyűlöli a cserbenhagyást, a szövetségek felbomlását. Konkrétan erőszak tevésnek, súlyos fájdalom-, sérelem okozásnak, szégyenben hagyásnak látja. A közösség, vagyis a szövetség Isten szemében a legszentebb dolog. Nemcsak a cserbenhagyott ember éli meg szentségtörésnek a cserbenhagyást, hanem valóban az is, Isten szemében  a legnagyobb vétek.


"Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!" 
Mal 2,16

"Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene - mert erőszak tapad ruhájára - mondja a Seregek URa." 
Mal 2,16


"Az ÚR a tanúja annak, 
hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, 
pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. 
Egy ember se tesz ilyent, akiben maradt még lélek.
Mal 2,14-15


vagy: 


"Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, 
egy Isten teremtett bennünket! 
Miért vagyunk hát hűtlenek egymáshoz, 
meggyalázva az atyáinkkal kötött szövetséget?"
Mal 2,10


RABOL
(1512-től) 'Erőszakkal elvesz, fosztogat'.

RAB
'leigázott ember'

Ha a közösségben leigázott ember van, akkor az már nem közösség. Hanem rablóbanda.
Közösség csak szeretetben lehet, kölcsönös szeretetcserében.
A közösségben mindenkinek jól kell éreznie magát, mert ha ez nem így van, valaki valahol rabol a közösségen belül. Nyomorba dönt, és leigáz embereket, azokat, akiket szeretnie kellene.


Közösség az ÚRral:

Nem véletlen tehát, hogy az ÚR a velünk - az Ő gyermekeivel - való szövetség-kötését a házassághoz hasonlítja. A házasság a legkisebb szent közösség. Isten menyasszonya az egyház, a szentek közössége. Szövetség, szerződés és közösség, szeretetben, ami az alapja és az értelme az egésznek. Hiszen tehát a SZER azt jelenti, kapcsolódik, társul.

Az ÚRal való közösségünk lényege, a felismerés, hogy nekünk nincs semmink, - hiszen az ÚRé az egész Föld, és annak teljessége - csak maga a kapcsolódási és társulási szándékunk a miénk.
Felismerése annak, hogy mindent Őtőle kapunk. Ő a mi férjünk. Ellenben, amit adhatunk, átalakítással, átváltoztatással a nem vagyoni, szellemi értéktöbbletünk, vagyis szellemi mozdulásunk. A hálaadásunk és a szeretetünk Urunk felé.
Magyarul, a kapcsolódásban való járásunk. Szoktuk úgy mondani: az ÚRban járunk.
Ez maga a szövetség. Szövetségben maradás. Maga ez a közösség. Először tehát az ÚRral, a mi férjünkkel.

Úgy vagyunk ebben a közösségben, hogy mindent Őtőle kapunk.
Ha az Úr azt mondta gyűlöli a házasságtörést, és a velünk való kapcsolatot a házassághoz hasonlítja, akkor biztosak lehetünk benne, hogy szövetségét soha nem bontja fel. Soha nem bocsátja el népét, az ő feleségét. Sőt.

Azt mondja:


"Boldognak mond minden nép, mert gyönyörű lesz országotok." Mal 3,12

Fontos megértenünk, hogy a Földön a bukás miatt, ami a bűn következménye, nincs tökéletes közösség. Az ember bukott természetéből kifolyólag 'csak' közösségre való törekvésünk lehet, de annak szigorúan lennie kell. Tökéletes közösséget vagyis, hogy pontosan írjam, Közösséget csak Isten adhat. E világ korszak elmúlása után, akkor, amikor Ő maga veszi kezébe a kormányzást. Ez az ismeretlen időre áthelyezett Isteni kormányzás azonban nem ment fel most minket, a mindenkor és mindig szeretetre való törekvésünkben. Hiszen éppen ezt fogja megítélni Isten. Törekedtünk-e rá?

Erre az örök Isteni Közösségre vagyunk meghívva, akik elfogadták Jézus Krisztust Uruknak.


"Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: 
Az ÚR szent tulajdona. 
Az ÚR házában még  a fazekak is olyan szentek lesznek, 
mint az oltárnál használt kelyhek. 
Jeruzsálemben és Júdában 
minden fazék a Seregek Urának szent tulajdona lesz
és aki csak eljön, hogy áldozatot mutasson be, bármelyiket előveheti, és főzhet benne. Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek URának házában."
Zak 14,30-31

Mert, 


"Látni fogjátok különbség van az igaz és a bűnös között, 
az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között." 
Mal 3,18

"Fölragyog majd az igazság napja számotokra, 
akik nevemet félitek, 
és sugarai gyógyulást hoznak. 
Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak." 
Mal 3,20


Most még tehát beszélhetnénk a gyógyulásról, fájdalomról, helyreállításról, de arról legközelebb.

Isten áldjon,
szeretettel,
bogi



2 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon hosszú, de alapos,és tartalmas tanulmány! Köszönöm!
Különösen a "szeretet",és a "közösség" kifejtése ragadott meg! Köszönöm!

Útitársad a Krisztusi Keskeny Úton: Zsotza

Unknown írta...

Köszönöm.
Olyan jó lett volna nem írni erről. Hanem ha valóban oly természetességgel élnénk meg a szeretet, ahogy Krisztus tárja elénk.
Isten Drága Szent Lelke töltsön be minket, és Ő maga világosítsa meg bennünk, a Igaz Szeretetet, nyugtasson meg benne minket, adjon békét és szelíd bátorságot nekünk, ebben az elfajult világban.
Bogi