"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. július 28., vasárnap

Jakab napjára?


2013. július 24. szerda délután


"Csak emberek vagyunk! 
Csak emberek vagyunk!
Remélem, senki sem halt meg, mert az az én felelősségem lesz."

"Mit tegyek? Elb...tam. Meg akarok halni" - ezeket mondta a Madridból Ferrolba tartó vonat vezetője, Francisco José Garzon pillanatokkal az után, hogy a vonat kisiklott - írta a Daily Mail


Legalább 77 halálos áldozata és több, mint 100 sérültje van a spanyolországi Galíciában szerdán történt vonatszerencsétlenségnek. Egy 13 kocsis szerelvény kisiklott, és felborult. A mozdony vezetője beismerte, hogy jóval többel ment a megengedett sebességnél.
Szerda délután kisiklott egy expresszvonat Spanyolország északnyugati részén, Galícia tartományban - írja a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. A balesetben legalább 77-en meghaltak és 131-en megsérültek.
A vonat egy éles kanyarban siklott ki, ráadásul lakott terület mentén, ahol óránként 80 kilométer a megengedett sebesség. A mozdony vezetője beismerte, hogy jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
A spanyol EFE hírügynökség úgy tudja, hogy mozdonyvezető elismerte, a megengedett 80 helyett óránként 190 kilométeres sebességre gyorsított. A baleset után mindkét mozdonyvezető sértetlenül került ki.
A vonat Madridból az Atlanti-óceán partján fekvő El Ferrolba tartott, 218 utassal és a négyfős személyzettel. Az El País szerint a sérültek közül öten kómában vannak. A lap az utóbbi 40 év legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségének nevezte a tragédiát.
A katasztrófa helyszíne környékére nagyon sok mentőautó érkezett. Santiago de Compostela önkormányzata kijelölt a közelben egy épületet, amelyben segítő személyzet, pszichológusok fogadják az áldozatok hozzátartozóit, információval látják el őket - közölte Mario Pardo polgármester. A helyi lakosokat véradásra kérték.
Az első televíziós képeken látszott, hogy négy kocsi borult fel, egy összeroncsolódott, és füst száll fel a szerelvényből. "A vonat elkezdett dőlni az egyik kanyarban, majd többször átfordult, és a kocsik egymásra futottak" - mondta az egyik szemtanú a rádióban. Egy másik szemtanú szerint a második kocsi kigyulladt. Volt több olyan utas, aki robbanást hallott a vonat kisiklása előtt. Az egyik közelben lakó földrengéshez hasonlította, amit érzett a baleset pillanatában.
Madridi közlés szerint Mariano Rajoy kormányfő csütörtök reggel a tragédia helyszínére utazott. A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Csütörtökön van a galiciaiak védőszentjének, Szent Jakabnak az ünnepe, ebből az alkalomból sokan utaztak haza szülőföldjükre. A tervezett ünnepségeket a tartomány vezetői lemondták a baleset miatt.

Forrás: Origo

2013. július 25., csütörtök, Jakab napja:

SZENT JAKAB
apostol, az idősebb.
(?-42 táján)
Ünnepe: július 25.

Galileában, Betszaida városában született, Zebedeus és Szalome fiaként, öccse Szt. János evangélista volt. Azért nevezték "nagyobb", vagyis "idősebb" Jakabnak, hogy megkülönböztessék Jézus másik, Jakab nevű tanítványától, aki fiatalabb volt, mint ő. Fivérével és apjával együtt halász volt. Máté evangéliumában olvassuk, hogy miután Jézus meghívta Pétert és Andrást, "folytatva útját megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Éppen hálójukat javították a bárkában apjukkal... Őket is hívta. Rögtön ott hagyták a bárkát apjukkal együtt, és nyomába szegődtek." (Máté 4,21,22) 

Jakab jelen volt Jairus lányának feltámasztásánál, s ami a legfontosabb, Simon Péter és János mellett Jakab volt az Jézus tanítványai közül, akit a Megváltó harmadikként maga mellé vett a Getsemáné-kertben. Robbanékony természetük miatt a Megváltó őt és Jánost "a mennydörgés fiai"-nak (Boanergésznek) nevezte. A hagyomány szerint csupán e testvérpár volt jelen a tanítványok közül Jézus Színeváltozásánál és szenvedésénél. Jézus mennybemenetele utáni apostoli tevékenységéről azt tartotta a hagyomány, hogy Jakab Hispániában terjesztette az igét, olyan csekély sikerrel, hogy az apostol kedvét veszítette, de ekkor Zaragozában megjelent előtte a Szűzanya, és megvigasztalta. Ezért lett a középkori Spanyolország legnépszerűbb szentje. Miután visszatért Jeruzsálembe, az apostolok közül ő szenvedett elsőként vértanúságot: Heródes Agrippa király 41-ben vagy 42-ben karddal végeztette ki. Jeruzsálemben is temették el, de - ismét a hagyomány szerint - relikviáit a galíciai El Padronba, majd onnan Compostellába vitték, amely Jeruzsálem és Róma után a keresztények legfontosabb zarándokhelye lett. Sok spanyol legenda említi, hogy a mórokkal vívott csatákban "Santiago" járt a keresztény hadak élén. Ő a zarándokok, valamint Spanyolország, Guatemala és Nicaragua védőszentje. A művészet idősebb, szakállas férfiúként ábrázolja, kalapján kagylódísszel (Compostella emblémájával), vagy egy, néha több kagyló rajzával; máskor tarisznyával és vándorbottal festik meg zarándokként; ritkábban úgy, amint a hóhér karddal fejezi le.

Forrás: Szentek kislexikonából, Kristin E. White


Spanyolországban 2013-ban elmaradtak az ünnephez kapcsolódó megemlékezések, és 7 napos gyászt hirdettek.

---

Eszembejutott, Szajol. 

---

"Szajol állomásra 1994. december 2-án 16 óra 45 perckor mintegy 112 kilométeres óránkénti sebességgel robogott be a 613. számú, Nyíregyházáról Budapest Nyugati pályaudvarra közlekedő gyorsvonat. Beérkezésekor ahelyett, hogy egyenesen haladt volna tovább a második vágányon, a hibás váltóállítás miatt kitért az első vágányra. A kitérés után a második, a harmadik, a negyedik és ötödik kocsi leszakadt a mozdonyról és az első kocsiról. A második kocsi az állomásépület váróhelyiségébe, a negyedik kocsi az állomás mellett lévő lakóházba, míg az ötödik kocsi a negyedikbe fúródott és összeroncsolódott. A baleset következtében a helyszínen, kórházba szállítást követően, illetve a kórházi ápolás alatt összesen harmincegyen haltak meg. Ötvenegyen könnyebb vagy súlyosabb sérülést szenvedtek.

A szerencsétlenségkor összedőlt és azután lebontott lakóház helyén a MÁV vezetése 1996-ban egy emlékművet állíttatott. Kő Pál szobrászművész és Balikó Gyula iparművész alkotásának betonból kialakított része az égbolt egy letört darabját jelképezi, és ezen a 31 áttörés az elhunytak lehullott csillagát örökíti meg.

A tömegszerencsétlenségért három vasutast vont felelősségre a bíróság. Az 1996-ban született jogerős ítélet szerint az elsőrendű vádlottat, egy váltókezelőt öt és fél év fogház büntetésre ítéltek, és öt évre eltiltották a foglalkozásától. A másodrendű vádlott, egy tolatásvezető két év, míg a harmadrendű vádlott, egy kocsirendező másfél év fogház büntetést kapott."

Forrás: Alfahír.hu


Nincsenek megjegyzések: