"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. december 3., kedd

A hiányzó láncszem


Régi írásom. Be se fejeztem. Most mégis közzéteszem, mert közeledik a karácsony... a valódi Krisztust várjuk ... és hogy haladjunk.

Igazából még az Alvilágot kellene bejegyeznem, lerajzoltam egy részt belőle, írtam is, de gondoltam senki idegét nem ölöm decemberben ezzel ... karácsony ünnepe előtt (?). Inkább beszéljünk valami vidám dolgokról.
Így is elég volt a Seolt megrajzolnod TestVérem! Sok dolgod ugyan nem volt vele,  mert egy merő sötétség az egész, ággyal, vermekkel, csapdákkal, kötelekkel.  Szóval a mennyei rész szebb lesz, ahová meghívott minket Jézus Krisztus, az Ő földi világra születésével.

No, hát akkor tehát, majd a Halállal folytatom, jövő év elején.
Tartozom még a 2014-es naptárral. Egy kis türelmet kérek, és az is hamarosan meg lesz, (Mikulásra?)
(Most nézem 2014-es évre ajándékom: Eligazodáshoz egy térkép és egy időnaptár, ... nem is rossz.)

Isten áldásával, áldott készülődést karácsonyra.
bogi

---


Olvastam, naná, hogy olvastam,
Eben Alexander, ---> Egyszerűen, világosan a mennyországról:
/egyenesen, tisztán, egyszerűen, átfogóan ---> megvilágosodás/
Még az író neve is ezt adja.
A Mennyország létezik
Én is vártam a magyar nyelvű megjelenést (itt)

Ám a könyvben máshová jutottam, mint a mi Igaz Istenünkhöz. A könyvben az istent OM-nak hívja az író.
Baj ez? Baj lenne ez?

Valahol egyszer ezt olvastam:

"Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve."

---

Menetrend:
1. Az új világ-vallás lefektetése - ez mindig folyamatban van, talán érdemesebb úgy mondani, felhelyezik a csúcsot a tetejére.
2. A 3. világháború, a lovak - az ítélet - elindítása. Ez a háború is mindig folyamatban van. Főleg a csillagokban, de lesz egy rövid fájdalmasan nyomorúságos formája a Földön is.
3. Az Új világrend /Az Antikrisztus uralma/
    Első idejében: béke, biztonság, öröm

Ahová Isten beteszi a lábát. /Ez a Föld lenne, mert hogy zsámolyának használja. /
Isten adja az emberek szívébe a megvilágosodást!
Miért? eddig aludtunk???

Erről már egyszer beszéltem, hogy ébredés és megvilágosodás között különbség van. (Ebben a bejegyzésemben) A megvilágosodás egy teljesen normális, keresztény hittől független szellemi folyamat. Úgy mond tudatosságra ébredés.

A tisztulás része, hogy felébrednek az emberek.
Tisztulás, mint bátorság.
A dolgok - tudatos - kézbevétele felé irányul.
Lelki /vallási-szellemi/ és pénzügyi /anyagi/.
Még hozzá önálló döntés-hozatal. Tudatos.
Kézbe-vétele: saját kéz.

A tisztulás része, hogy mindenki saját-maga dönthet, Isten mellett, vagy ellen.
A felismerés, hogy van-e Teremtő ---> a tisztulás része.

A keresztény erőlködős kézivezérlést bátran át lehet adni Istennek.
Az utasszállító repülőket is már mind robotok vezetik.
 Pilótának lenni a világ legjobb állása. Tanuljunk tőlük. )

Isten az emberekre hagyja egyéni felismerésüket.

Az egyéni felismerés, hogy a Teremtő jó-e, hogyan legyünk Hozzá jók.
Az egyéni felismerés: Isten. Kérdés: Ki Ő?

A világ számára a világban van a másik isten.
Mert mindenki érzékeli, két isten van.

Egy a társadalomban benne magában ---> Ha tökéletes társadalmat hozunk létre, az az isten. (Oh hányszor próbálta már meg ezt az emberiség! Jézus Mammonnak nevezte. Bábel tornyát építeni.)

A világi gondolkozás számára: . --->

>>A jó társadalom és a jó isten.<< 
Egy és ugyanazt jelenti. 

A jó társadalmi berendezkedés => a jó isten. A Teremtő nélkül, vagy Azt lebegtető látszatával.
Tehát itt összenő a társadalom és a luciferi-doktrina. A világban. Az eredeti keresztény tanítás nélkül.

A keresztényeknél azonban nem ez a kérdés;
Mert nem így szól a kérdés: Hogyan legyünk jók a társadalomban, az emberekhez?
hanem hogy:

Hogyan legyünk Hozzá, a Teremtőhöz jók, méltók, 
ebben az elfajult gonosz világban?

Nem mi hozzuk le az Istent.
Ő változtat meg minket. Ő változtat meg Magához.
Itt lép a képbe az alázat. Először is Isten felé.

A kiélezett döntés, Isten mellett, vagy ellen a Tisztulás része.
A - gonosztól származó - manipulációk is, a tisztulás része.
A Sátán, és az Antikrisztus minden munkája is, a tisztulás része.
Az, hogy ez mind előhívja az Isteni ítéletet, a tisztulás része.

Az ÚR célja: megtisztítani a Földet. Különválasztani.
Teljes szabad döntés alapján mindenki saját-maga dönti el, hová tartozik:

Voksát, 
Isten, /a Teremtője, JHVH: Vagyok Aki Vagyok/
vagy a földi/alvilági luciferi-doktrina mellé teszi-e le?
Ami biztos: 
A döntését,
senki se fogja megbánni.
Emiatt ne aggódjunk.


Nem lesz tévedés.




Nincsenek megjegyzések: