"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. október 26., vasárnap

A tizennegyedik mérföldkő - 6-6-9 / 14


Elmélkedés Ezsdrás könyve 6. fejezet, 6. és 9. verséről

A 14. mérföldkövemnél a világ korhadó fája rajzolódik ki előttem.
Szomorúan.

A Babilóniába fogságba vitt zsidó nép (egy része) hazatér Izraelbe, - a perzsa királyok alatt - és újjáépítheti a rommá lett templomot. Azt a templomot, amit Dávid király fia épített Isten ígérete és jóváhagyása szerint.

Jeremiás próféta prófétált a hazatérésről, és Izrael népének a helyreállításáról Jeruzsálemben. (ld. Jeremiás könyve 25. fejezetétől)
Nem kérdés: a zsidó nép babiloni fogságbavitele és a hazatérése is Isten akarata volt. Az ókori Babilon pusztulása is.

De prófétált-e valaki a templom újjáépítéséről?
Mennyi bánat, és szomorúság lesz majd ez a templom később, egészen a rómaiak által történt végleges elpusztításáig.
Isten törvényeinek megcsúfolásának helye, ahol Isten Fiának ostorral kell majd a kufárokat kiűznie, és ahol magát az Isten Fiát is meg akarták kövezni.

Ez az Igeszakasz egy világi király, világi rendelete, de Isten jóváhagyása nélküli. Olyanok is lettek a következményei. Borzalmasak. Háború, vér, fájdalom. Kő kövön nem maradt.
Mi az, amit meg ne tehetett volna Küros /Círus/ és Dárius király, a maga idejében?
E világi rendelet - a templom újjáépítéséről - tehát egyáltalán nem volt isteni áldás alatt. Bármekkora örömmel, erővel is csaptak neki a zsidó hazatérők.

Kinek engedelmeskedünk?

Tanuljunk ebből a történetből, mert a mai időkben nekünk keresztényeknek is el kell gondolkoznunk, hogy a világi hatalomnak - világi embereknek - mekkora teret engedünk beleszólni személyes hívő életünkbe, még, ha támogató is az, mert a világi tanácsok és segítségek végül súlyos átokká lehetnek rajtunk, amelyek Istentől eltaszítanak. Legyen fontosabb számunkra Jézus Krisztus - a Bibliában kijelentett - s általunk személyesen megértett szavainak engedelmeskedni.


1. A zsidók hazatérése, a hazaengedése Isten akaratából volt. A próféták előre kijelentették;
2. de a templom perzsa királyi parancsra történő újjáépítése?

A fogságba vitel után, az ószövetségi próféták csak Jézus Krisztusról, mint új és tökéletes mennyei templomról tettek bizonyságot. A legutolsó próféta Keresztelő Jánosig.

Olvassátok el a perzsa királyi rendeletet végig.

Dárius király rendelete
6 „Most azért, Tattenaj, az Eufrátesztől nyugatra fekvő tartomány kormányzója, és Setar-Bóznaj, meg a többi társaik, ne avatkozzatok bele a zsidók dolgába! Ezt én, Dárius király parancsolom nektek. 
7 Ne akadályozzátok Isten templomának építését! Hagyjátok, hogy a zsidók kormányzója, és a többi vezetőik újjáépítsék azt az eredeti helyén!
8 Ezennel azt is megparancsolom nektek, hogyan segítsétek a zsidók vezetőit az Isten templomának építésében. Ezeknek a férfiaknak az építéssel kapcsolatos összes költségét a királyi jövedelmekből kell fedeznetek! Az Eufrátesztől nyugatra fekvő tartományban szedett adókból fizessétek ezeket a költségeket úgy, hogy ők az építést folyamatosan végezhessék. 
9 Adjatok meg ezeknek a férfiaknak mindent, amire csak szükségük van! Ha áldozati állatokra van szükségük, hogy a Menny Istenének égőáldozatot mutassanak be, adjatok nekik bikaborjakat, kosokat és bárányokat! Ha a jeruzsálemi papoknak szükségük van az áldozatokhoz búzára, sóra, borra, olívaolajra — adjatok nekik naponta mindenből, amennyi kell! 
10 Kapjanak meg mindent, hogy a Menny Istenének jó illatú áldozatokat mutassanak be, és imádkozzanak a király és fiai életéért! 

11 Ezenkívül megparancsolom, hogy aki ezt a királyi rendeletet nem teljesíti, annak házából vegyenek ki egy gerendát, azt állítsák fel — őt magát húzzák karóba rajta! Az illető házát rombolják le, és tegyék szemétdombbá a gazdája miatt!
 
12 Az Isten, aki Jeruzsálemet kiválasztotta, hogy neve ott lakozzon, verjen meg minden királyt, vagy népet, aki megkíséreli, hogy ezt a rendeletet megszegje, vagy hogy Isten templomát Jeruzsálemben elpusztítsa!

Én, Dárius, adtam ki ezt a rendeletet — és elvárom, hogy pontosan teljesítsétek!”

---

"Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Isten imádni kell."

Jézus így válaszolt:

"Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. ...
Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
Jn 4,20-24

---

"Menjetek csak el szent helyemre, Silóba, ahol először szereztem lakást nevemnek, és lássátok meg, hogy bántam vele, népemnek, Izráelnek a gonoszsága miatt! Most pedig, mivel ilyen dolgokat követtetek el - így szól az ÚR - bár én intettelek benneteket, idejében intettelek, de ti nem hallgattatok rám, szóltam nektek, de nem válaszoltatok, azért úgy bánok ezzel a házzal, amelyet nevemről neveztek el, amelyben bizakodtok, és ezzel a szent hellyel, amelyet nektek és őseiteknek adtam, ahogyan Silóval bántam." Jer 7,12-14

2014. október 22., szerda

Ilyen is van


Lerobbant a tanulókocsim, egy hét javítás. Ugrott az okt. 28-i forgalmi vizsgám nov. 12-re...




2014. október 20., hétfő

Rövid hírek - az autóvezetés tanulásomról


Sziasztok

köszönöm az érdeklődéseteket.
Már akartam írni, hogy már csak négy gyakorlati óra választ el a forgalmi vizsgától.
Ami október 28-án lesz.
Remélem az első és az utolsó.

Szóval, tanulás közben apukámnak hála, "véletlenül" találtunk egy jó kocsit.
Egy 26 éves Audit. /Ha valakit érdekel paraméterei: AUDI 80, 1988 évjáratú , B3, 1,6D, 40kW, 54 LE lépcsőshátú JK motorkódú. 1588 cm3, Belgiumnak gyártott./
Jó állapotú és jó áron sikerült megvennem, a maradék pénzemből.
Első látásra szerelem volt, és az a jó, hogy a családomnak is rögtön megtetszett és aztán minden ismerősöm a csodájára jár.
Az első magyar tulajtól vettem, 20 évig az ő kocsija volt.
Tehát ez egy nem várt és véletlen autóvásárlás volt, ami nagy örömöt okozott nekünk.

Így ahogy befejezem az autósiskolát már lesz is kocsim.

Most kellett felkészíteni műszaki vizsgára is. Az is sikerült. Nem találtak hibát benne, /Azt mondták egy ilyen öreg autónál azért már kellene/.
Így ez is egy sikerélmény volt.

Azóta már többször meg akarták venni tőlem.  Dupla áron. De nem eladó! 

Ha lesz pénzem már azon jár a fejem mit hogyan fogok még rajta cserélni, javítani stb.
És természetesen hihetetlenül arra vágyom, hogy végre vezethessem a friss jogsimmal.

Számomra nagy élmény, ez az egész történet, aki olvasta a blogom az tudja miért.
Az oktatáson is többen megkérdezték miért csak most, 38 évesen kezdtem el az autóvezetést tanulni.
És mindenkinek, aki érdeklődött elmondtam, 'mert volt egy autóbalesetem, ahol olyan sérülést szereztem, hogy 20 évig nem engedték meg az orvosok, hogy jogosítványt szerezzek. De ez a problémám hála Istennek megszűnt. Nagyon sokat vártam erre, és nagyon szerettem volna vezetni már 18 éves koromtól,  ha lehetett volna.'
Családunkban nagy az öröm, ahogy látják, hogy közeledek a célhoz. Ritkán láttam ilyet, nagybácsikámtól kezdve mindenki egy élménnyel gazdagodott.
Nem gondoltam volna, hogy ez ekkor jelentőséggel bír, mások számára is.

Tehát már csak tőlem függ, hogy a forgalmi vizsgán:
Figyeljek a zebrák előtt, lassan vezessek, a megengedett tempóval, és mindig benézzek a jobbkezes utcákba. :)
Ja, és mivel már ráéreztem az Audi jó motrára, arra is vigyáznom kell, hogy ne fulladjak le, feleslegesen, a tanulókocsin. :)

Előzetesen, hogy lássátok is, teszek fel róla két képet.






2014. október 18., szombat

A tizenharmadik mérföldkő - 6-6-9/13



II. Krónika 6,6

"De most kiválasztottam Jeruzsálemet, hogy ott legyen nevem, és kiválasztottam Dávidot, hogy népemnek Izraelnek vezetője legyen."

II. Krónika 6,9

"De te nem építheted fel azt a házat, hanem a fiad, aki a te véredből származik, ő építi majd föl azt a házat nevem tiszteletére."


Ő /Krisztus/

ÉPÍTI

FEL


"NEVEM TISZTELETÉRE"

Isten egyházát.

Mi az, ami miatt az emberek vonzódnak hozzám?
Ami vonzza őket, és ami nem kell nekik:
Krisztus világossága.

Krisztus világossága, ami mindennél előbb volt.
Ami betöltött és betölt minden létező világot.
Amely életet adott.
Amelyre nézve teremtetett minden létező.
Amelynek befogadására minden ember képes.
Mert minden ember ennek világosság befogadására teremtetett.
És amely Világosságot az emberek elutasítanak.
Mert jobban szerették a sötétséget.



Minden magyar politikusnak



Nem. Nem a pénzről szólt, hanem a lelkünkről.

A szomorúság nem amiatt, mert nincs pénz.

Hanem mert elárultad embertársad.

Istent lehet nem láttad, nem is érezted.
De azt tudod, mikor árultad el, azt, aki melletted él.

Lehet civileknek hívni az embereket.
És aszerint osztályozni, ki melyik társadalom-elméletben hisz,
de megfosztani a jogaitól, elvenni a lehetőséget, hogy kenyeret keressen,
közben hazudni a valóságról,
az több, mint emberi gúny, megalázás, önzőség vagy politikai acsarkodás.
Az színtiszta gyűlölet.
Lehet, hogy most nem hiszed, de egyszer, pont ezért a bűnödért lesz bezárva előtted a Menny.
Mert ez már nem játék.
Az élet, nem a pénzről és a hatalomról szól.
Nem annak próbája, hogy ki győz a választási versenyben. Ki kit tudott hamarabb tönkretenni.
Hanem arról: tisztelted-e az embert?

TE MÁR MOST MEGBUKTÁL

Illiberális, liberális, demokrata, kommunista?


Tisztelted-e az embert?

Aki hazudik az gyűlöl. Az pedig semmiképpen nem jut be a Mennyek Országába.
A választás, az ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ tartó életedről szólt.