Ági nem figyelt rám. II.

Mi a biztosíték arra, hogy én jól olvasom a Bibliát? Valóban úgy kell-e értelmezni, érteni, ahogy értem? Nincs-e joga mindenkinek úgy érteni, ahogy ő akarja?

Hm. Hányszor feltették nekem ezt a kérdést. Szinte vádlóan. Már reggel tudtam, hogy el fog hangzani felém. Csak arra voltam kíváncsi mikor.
Nincs a kérdéssel semmi baj. Csak nem értem, akkor miért érdeklődnek nálam az emberek, hogy mit hogyan tegyenek, ha végül mégis csak mosolyogva, önmagukat felmentve ez lesz a végkövetkeztetésük?
Nem fontos. Nem jutok előrébb. A Biblia, Isten kijelentett szava. Minden szava igaz. Sem hozzátenni, sem elvenni nem szabad belőle. Az egész Írás Istentől ihletett. Ha az ember hittel, alázattal, odafigyeléssel olvassa, maga a Lélek tanítja neki az Igazságot. A bensőleg felismert Igazság szabaddá tesz, annak megcselekvése, erőt ad, és még tovább generálja, hogy az ember az elkezdett igaz úton járjon. Annak az embernek, aki olvassa és megcselekszi az Igét, belsejéből élő vizeknek forrása fakad. Életet és gazdagságot ad, annak a szívnek, amelyikben fakad, de azoknak is, akik ezt az embert odafigyeléssel meghallgatják.
Élet az mindenkinek Élet és áldás lesz. Nem csak annak, akiben kijelentődik, hanem annak is, aki, mint hallgató szeretettel, és örömmel fogadja. Az a baj, hogy az embereknek megkeményedett a szívük, nem olvassák a Bibliát, akik pedig olvassák elrejtik kincseiket, mert senki se hallgatja meg őket olyan lelkülettel, amilyennel kellene. Hiszen nem fogom a kincseimet a disznók elé vetni. Nagyon kevesen hallgatnak meg engem szerető lelkülettel, és még kevesebben teljesítik, azt amit az Isten az Igében elvár tőlük. Miért gondolom, hogy az a jó, amit én mondok? Nem gondolom. Én a magam életére gyűjtök eledelt és kincseket a Bibliából. Ha más is akar ebből részesülni adok neki. Ha nem akar, nem adok neki. Nem az én számmal és szívemmel van a baj, hanem az emberek szívével.
Honnan veszem a bátorságot, hogy ezeket írjam? Azért, mert nincs mit vesztenem.

Elmondok egy történetet, 2006-ban történt, amikor sok vívódással végül úgy döntöttem, hogy itthon maradok, és imádkozom, és az Úrnak szentelem az egész életemet, kaptam egy levelet.
Feladója Nagy Erzsébet volt, egy Kiadó vezetője. Személyesen ismertem őt férjemmel együtt. Hitemről, hitünkről, életünkről közelebbit keveset tudott, de szimpatikusak voltunk neki. Egy alkalommal, amikor egy Zimányi József előadásra mentünk férjemmel, találkoztunk az ajtóban. Az előadást ő szervezte. Amikor meglátott a tömegben minket, hozzánk jött, megragadott és elvezetett. Azt mondta: "gyertek, imádkozzatok Józsi bácsiért, mert nagyon rosszul van, lehet, hogy nem fogja tudni megtartani az előadást."
Azt gondoltuk férjemmel, hogy bizonyosan már sokan imádkoznak Józsi bácsit körülvéve. Hiszen híres, nagy igehirdető ő, aki valóban megtapasztalta a Jézusba vetett hite miatti üldöztetést. Józsi bácsi előttünk szent volt. Tehát azt gondoltuk, sokan lesznek már ott, mint egy utolsókat választott ki erre a feladatra Erzsébet, még akik talán beleférnek az imádkozók közé.
Igen ám, de nem így volt. A szobában egyedül ült Józsi bácsi. Leültetett minket Erzsébet, és várta, hogy imádkozzunk.  Fiatal, húsz évesek voltunk. Józsi bácsi nyolcvan felé. Nyilvánvaló volt, hogy gyengeségét elrejtette, de nem fogja tudni megtartani az előadást, amire már százan is összegyűltek. Döbbenten ültem a nagy ember előtt. Én imádkozzam érte? Neki kellene értem bűnösért, és a hitben fiatalért.
... Imádkoztunk. Így négyesben. Józsi bácsi az ima végén megerősödött, és megtartotta az előadást. Milyen szép előadás is volt, kár lett volna kihagynom.

Szóval ez a hölgy írt nekem levelet, 2006-ban. Nekem címezte a levelet, noha a férjemnek szokott írni. Az én nevem állt a borítékon. A levél nekem szólt. Valóban Isten ihlette. És hogy miért pont őt használta fel a levél írására a mai napig nem tudom, de életem fordulatának megerősítésében nagy segítség volt, mint egy pont az i-re. A levelet az elejétől a végéig, végigbőgtem. Honnan tudta ő, hogy én bennem milyen folyamatok zajlanak le, évek óta nem találkoztunk és közelebbről nem is ismert? Isten vezette ujjait, amikor írt. Szerintem nem is tudja ő se, hogy használta az Isten.
Amikor így olvastam a levelet, a végén egy ige állt. De mivel annyira sírtam, a meghatódottságtól, a könnyeim elhomályosították az írást, és véletlenül félreolvastam a szöveget. Kicsi hiba volt, de éppen akkor, örökre szólóan, jelentős. Nem nagy szavak ezek. Az én életem.

Az Ige, ahogy olvastam így szólt:

Minden tekintetben megmutatom nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni." Apcsel. 20,35.

A hiba pedig ez volt benne: nem megmutatom, hanem megmutattam. Pál apostol írta a gyülekezetének, hogy motiválja őket. De én, úgy olvastam és úgy vettem, hogy Isten mondja nekem, hogy minden tekintetben megmutatja nekem, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről, a szegényekről és rászorultakról gondoskodnom. Éppen azokról, akik felé éppen készültem szolgálni.

Ez az Ige, így ahogy volt, félreolvasva, félreértelmezve, könnyeim között, nekem szólt.
Nekem volt szükségem arra, hogy Isten megmutassa, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni. Egyedül nekem, és ezért senkire sem akarom, és akartam ezt ráruházni, követendő példává tenni. Isten nekem szánta ezt a szolgálatot. Engem akart megtanítani általa valamire, amit én csak nagyon nehezen fogadtam el Tőle, de végül elfogadtam, és valóban megmutatta, és megmutatja általa azt, amit meg akar nekem tanítani.

Isten ments, hogy valakit az én okoskodásom vezessen. Kövesse mindenki a Lelket, olvassa gyakran, mindennap a Bibliát, és akkor fog tudni válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nincs szüksége tanítókra, hiszen a Lélek tanítja őt. Azonban amíg az ember nem olvassa a Bibliát, nem is fog venni belőle kijelentést, és a Lélek sem fogja tanítani őt.

Ellenben viszont, azokat, akiket a Lélek tanít, azokat egyfelé vezeti, a kijelentés. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Nincs többfelé menetel, hanem csak egyfelé. Egy Egészt ismerünk meg teljesebben. Ha nem jutunk el a közösre nincs is közösségünk. Ha te és én egymással leülünk és beszélgetünk a hitről, de nincsen tisztelet és alázat, elfogadás és megértés egymásfelé, hanem csak a vitatkozásnak valami hasztalan erőlködése, akkor nem Isten dicsőségét szolgáljuk, hanem csak valamiféle emberi értelmetlen okoskodást, jobb esetben filozófiát.

Szeretet nélkül nincsen közös hit. Ezért egység sem lehetséges. Ezek elől ösztönösen menekülök, ha belekeveredem a hasztalan vitába, magamban le is zárom, hogy valami értelmeset mondjak azoknak, akik bolondokká teszik magukat vitatkozásukkal.

Kincseimet azoknak tartogatom, akik értékelik és megbecsüléssel fogadják, nem pedig a kiforgatás vágyával. Nem célom hirdetni az evangéliumot, vagy öncélúan, a pénzért (a fizetett státuszért) és a hírnévért gyülekezetet, egyházat alapítani követőimből. Magamban, Isten dicsőségéért hiszek, ha valaki ebből kamatoztat magának valamit, az bölcs, aki mindent a maga hasznára, építésére használ. Bölcsen is teszi, ha a számára értékesből mélyet merít. Ezért szolgáltatom ki magam nyilvánosan az interneten is. Az Ige az utcákon, és a tereken kiált, hogy mindenki megtalálhassa, aki belőle élni akar. Isten nem rejti el magát. Az együgyűek is megérthetik, ha alázatos, megtört szívvel figyelik. Láthatod, ezért a legnagyobb öröm számomra, ha az értelmi sérülteket oktatom a Biblia ismeretére. :) Bizony, lelkületükkel sok normális embert leköröznek, mert akarják, vágyják az ismeretet. Az egészségesek azt hiszik, hogy már megtalálták. Az a helyes lelkület, ha mindennap úgy kelek fel, mint egy értelmi sérült: Uram, ma is, taníts engem! Taníts a Biblia által, Testvéreim által, az emberek által, a természet által! Taníts engem, minden által, mert együgyű vagyok! 

bogi

UI.: az én szócska túlzott használata nem nagyzolás, vagy fogalmazási hiba, nyomatékosításként használtam. Egyébként is, tudod, hogy olyan nehezen írok is meg beszélek. :) Miért is késztet az Isten olyan embert írásra, aki nem tud írni? Ő tudja. :)