"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. február 13., szerda

A Pápa


"Bár kicsiny és megvetett vagyok,
utasításaidat mégsem felejtem el.

Igazságod örökké igaz,
és törvényed maradandó.

Inség és nyomorúság ért engem
parancsolataid mégis gyönyörködtetnek!"

Zsolt 119,141-143



Kedves Testvérem!

Te mindent tudsz rólam. Ismered gyötrődéseimet, és kérdéseimet.
A legnagyobb kérdés számomra, hogy miért kell, ezeket a dolgokat leírnom?
Egyáltalán miért kell írnom?
Isten keze nagyon hatalmasan rajtam van.
Ahogyan 2005 őszétől rámtette, egészen 2006-os évben, amikor megkért, hogy imádkozzam az emberekért,  Magyarországért, mert igen nagy bajba fog kerülni ez a nép, és nagyon nagy lesz a nyomor.

Akkor én a nyomás miatt nem tudtam mást csinálni, mint engedelmeskedni.
Egy évig imádkoztam, egyedül. Szerdán, és pénteken teljes böjtöt tartottam, /ha valaki akarja számolja ki az mennyi volt összesen abban az évben/.  De ezenkívül sokszor részleges böjtöt is.

Igen sokat gyötrődtem  imáimban, zokogva könyörögtem, Isten előtt, hogy még, tartsa vissza a kezét, hogy ne szakadjon a nyomorúság e népre.

A 2006-os évben igen sok kijelentést kaptam az Úrtól. Álmokat és látásokat.
Három álmom volt, amire nem kaptam semmilyen magyarázatot, évek alatt se.

Ebből az egyik a Hold és a Nap álmom, amiről már elkezdtem írni.
A második, a Pápa álmom.
A harmadik a Hegy. (Ld itt leírását: A híd)
Ezektől az álmoktól igen sokat gyötrődtem, - kezdetben azt hittem rólam szól, de később beláttam nem.
Az idő haladtával semmit sem múlt nyomasztó erejük. Egyre inkább követeltem magyarázza meg az Isten.

Ezt a három álmom írom le a Reménység csillaga címke alatt.


Most leírom a második álmomat. 


A Pápa



Azt álmodtam, hogy a Pápa haldoklik. Ezért elmentem hozzá.
Egy hatalmas, ódivatú, fekete várkastélyban volt. A Puszta mellett.
Egy nagy hatalmas vastag, lassan nyíló várkapun kopogtattam, apácák engedtek be.
Igen nagy gyász volt odabent.

A Pápa tudott rólam. Ismert. Érkezésem hírére felkelt az ágyából, elindult a szobájából.
Jött le a lépcsőn, teljesen fekete reverendában.
Elé mentem, fel a lépcsőn egy kis darabon. Felém nyújtotta a kezét, én megfogtam és
megcsókoltam az ujján lévő gyűrűt. Enyhén térdet hajtottam.
Ránéztem.
Ismerte a gondolataimat, nem szóltam, de tudta, hogy arra gondolok, hogy nem-e lehetne,
hogy ne haljon meg. Mintha legalábbis csak tőle függött volna ez a dolog.

Nagyon szomorú volt, sajnálkozva rámnézett és azt mondta a tekintetével, hogy ennek így kell lennie.
Neki meg kell halnia.
Akkor én igen szomorú voltam, felkeltem és elindultam kifelé.
Az apácák, becsukták mögöttem az ajtót. Hallottam a nagy várkapu csapódását, és ahogy a hatalmas reteszt ráteszik belülről a tartójára.

Akkor kint voltam a Pusztában.

Elindultam.

Szomorúan.

Keresve egy kulcsot.

Egy homokos helyre értem.

Elkezdtem ásni, és hirtelen egy sátorban találtam magam, ahol világos volt.

A csupasz kezemmel ástam a homokban.

Tudtam, hogy itt van az a kulcs. Pedig senki se mutatta meg nekem.

És akkor találtam egy kulcsot, aminek nem volt meg csak a zárat nyitó nyelve.
Ezért használhatatlan volt, mert ugyan, a nyelve nyitja a zárat, de nem lehetett megtekerni a zárban.




Ekkor tovább kerestem.
Valahogy tudtam Dávid kulcsát keresem. Úgy gondoltam, biztos ahhoz a nagy várkastélyhoz
lesz jó, ahol a Pápa lakik. Nem tudtam, hová lesz jó.
Ástam tovább és találtam még egy arany kulcsot.
Ez is ugyanakkora volt mint az előző. kb. 30 cm.
De ezen a kulcson a fogazata hiányzott, ezért ez is használhatatlan volt.
Ekkor, ástam tovább, és végre megtaláltam az igazi tökéletes kulcsot.

Ezek a kulcsok mind egy méretűek voltak, mindegyik aranyból.

Fogtam a jó aranykulcsot és kimentem a sátorból.

Elindultam.

És ekkor három farkas jelent meg az erdőből a hátam mögött.

És ekkor elkezdtem futni.

--

Idáig tartott az álmom.

---

Lásd még a pápáról egy másik álmom, ami beteljesedett prófécia:

http://testveremnek.blogspot.hu/2013/02/a-busz.html


Nincsenek megjegyzések: