"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. június 19., csütörtök

A megrostálás célja



Bár Simon Péter bőségesen kapott kijelentést arról, ki volt Jézus, mégsem járt Krisztus jelleme és alázatossága szerint. Az életét és a szolgálatát a múlt győzelmeire és büszkeségére építette. Pál intett minket az 1Kor 3:10-ben, hogy figyeljünk, hogyan építünk az alapunkra Krisztusban.

     Simon Péter nem azokkal az anyagokkal építkezett, amelyekre Isten királyságában szükség van, hanem erős akarattal és nagy önbizalommal. Bár nem tudta még, de a jelleme nagy átalakulás előtt állt. Ami benne munkálkodott, a Biblia úgy nevezi, hogy az "élet kérkedése" (1János 2:16).

     A büszkeség soha nem lett volna olyan erős, hogy felkészítse őt a sorsának beteljesítésére Krisztusban. Ha nem szabadulna meg tőle, akkor ez a büszkeség végül tönkretenné. Az Ezékiel 28:11-19-ben látjuk, hogy a büszkeség, ugyanez a jellemhiba volt megtalálható Luciferben, Isten felkent kerubjában, és ez okozta a bukását.

     Most nézzük meg, mit mondott Jézusnak Simon Péter:

     "Mondta pedig az Úr: Simon! Simon! Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát." Lukács 22:31

     A büszkeség kinyitotta az ajtót az ellenség előtt, hogy bejöjjön és megrostálja Simon Pétert. A megrostálás szó görögül sziniadzo. A jelentése: rostálni, megrázni egy szitában, átvitt értelemben belső mozgás által kipróbálni valakinek a hitét a bukás határáig.

     Ha Jézus úgy gondolkodott volna, mint sokan a gyülekezetben, azt mondta volna: Imádkozzunk fiúk, és kötözzük meg ezt az ördögi támadást. Ne engedjük, hogy a sátán ezt tegye a mi szeretett Simonukkal! Nézzük meg, mit mond ehelyett:

    "De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, erősítsed a testvéreidet." Lukács 22:32

     Jézus nem azért imádkozott, hogy Simon Péter elkerülje ezt a bukás határáig juttató erőteljes rostálást. Azért imádkozott, hogy a hite ne fogyjon el a folyamatban. Jézus tudta, hogy ebből a próbából új jellem fog kifejlődni, olyan, amilyenre Simon Péternek szüksége volt ahhoz, hogy be tudja teljesíteni sorsát és erősíteni tudja a testvéreit.

     A sátán engedélyt kért, hogy olyan erősen megrázhassa Simon Pétert, hogy elveszítse a hitét. Az ellenség szándéka az volt, hogy ezt az embert, aki olyan kinyilatkoztatást kapott, megfossza az előtte álló nagy lehetőségtől. De Istennek más célja volt a megrostálással, és mint mindig, Isten most is az ördög előtt járt. Megengedte az ellenségnek, hogy ezt tegye, hogy mindent megrázzon Simon Péterben, aminek a megrázására szükség volt.


Megrázás öt célja:

     1. Közelebb vinni valamit az alapjához
     2. Eltávolítani azt, ami halott
     3. Learatni, ami megérett
     4. Felébreszteni
     5. Egyesíteni vagy összekeverni valamit úgy,
         hogy ne lehessen többé szétválasztani.

     Minden gondolkodási folyamatnak vagy szívbeli hozzáállásnak, ami önzésben gyökerezik, ki kell tisztulnia. Ennek a hatalmas megrostálásnak az eredményeként Simon Péter önbizalma eltűnik, és csak Isten biztos alapja marad meg. Ráébred a valódi állapotára. Ami halott, az el lesz távolítva, az érett gyümölcsöt learatják, és közelebb kerül az igazi alapjához. Már nem Istentől függetlenül fog cselekedni, hanem az Úrra fog támaszkodni.

     Péter bátran ellentmondott Jézusnak: "Uram veled kész vagyok mind börtönbe, mind halálba menni!" Ez a kijelentés nem a Szellemtől származott, hanem a saját önbizalmából. Még nem látta a megrostálás rá vetődő árnyékát.

...
folyt.
Következik: Júdás kontra Simon


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 103-105 old/

Nincsenek megjegyzések: